Pozsonyban a Márton temetőben ma délután helyezték örök nyugalomra Ernest Valko ügyvédet, akit eddig ismeretlen tettes(ek) november 8-án az esti órákban limpaki családi házában gyilkolt(ak) meg. Ernest Valkót, az első csehszlovák alkotmánybíróság elnökét, a rendszerváltás utáni alaptörvények egyik megalkotóját,

aki az 1990-es évek elején aktívan politizált, utána ügyvédi tevékenységet folytatott, a pozsonyi Prímás-palota tükörtermében ravatalozták fel, a nyilvánosság és tisztelői itt vehettek tőle végső búcsút. A 11 órától megtartott búcsúztatón Iveta Radičová kormányfő – aki mint barátjától is búcsúzott Valkótól – nyilvánosan megkövette őt azért, hogy 2006-ban nem tudták a jog erejével megakadályozni, hogy egy peres ügy kapcsán ártatlanul őrizetbe vegyék, és bűncselekménnyel vádolják meg őt. Ladislav Snopko, a volt barát olvasta fel a ravatalnál Václav Havel volt csehszlovák köztársaság elnök levelét, melyben Havel megrendülését fejezte ki Valko halála felett, egyben felháborodásának adott hangot, hogy ilyen aljas bűntény megtörténhet, s az elkövetők megtalálására szólította fel a nyomozóhatóságokat. A politikai élet jelenlegi képviselői mellett lerótta kegyeletét Valko ravatalánál Michal Kováč volt államfő, Fedor Gál, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen rendszerváltó mozgalom alapítója, Martin Bútora volt nagykövet, Grigorij Mesežnikov politológus, a művészvilágból többek közt Juraj Kukura, Martin Sarvaš, a Feldek házaspár, Marián Varga és Janko Kuric.

A Márton temetőben, szűkebb körben Anton Srholec katolikus lelkész celebrálta a gyászszertartást. Az igazság és igazságosság földi arkangyalának nevezte Ernest Valkót, akinek örökségét érdemes megtartani, akitől érdemes tanulni, és akinek halála kapcsán minden jóérzésű embernek arra kell törekedni, hogy helyreálljon a társadalomban a tisztesség és az erkölcsi értékek uralma.

 

Felvidék Ma