Csütörtök reggel 7 óra óta tart a kampánycsend, a november 27-ei önkormányzati választások urnazárásáig (20.00 óra) tilos konkrét személy vagy párt érdekében meggyőző munkát végezni, agitálni, fizetett hirdetést közzé tenni. Aki ezt nem tartja tiszteletben, megsérti a moratóriumot, a sportszerű és egyenlő esélyek mellett vívott verseny szabályait. Kampánysértésre figyelmeztet közleményében az MKP.
“A Magyar Koalíció Pártja megdöbbenéssel tapasztalta, hogy a Most-Híd párt egyértelműen törvényt sértett, megtörte a kampánycsendet. Juhos Anna, a Most-Híd párt dunaszerdahelyi polgármester-jelöltje fizetett politikai hirdetést jelentetett meg az Új Szó napilap női magazinjában, melynek megjelenési ideje 2010. november 27-e, és az előfizetők november 26-án kapták kézhez” – áll a sajtóosztály nyilatkozatában. Az ügyben panaszt a helyi vagy a Központi Választási Bizottságnál lehet emelni, ezek a jogsértést kivizsgálják és iktatják. Büntető szankció azonban nem létezik, legfeljebb a választók gondolkodhatnak el azon, hogyan értékeljék az ilyen esetet.
Egy másik esetben – egy gömöri faluban – a regnáló polgármester fenyegette meg ellenjelöltjét, ha nem tünteti el kampányplakátjait a hirdetőtáblákról, kampánycsendsértésért feljelenti. Nos, a reguláris kampány idején kifüggesztett plakátokat nem kell leragasztani, levakarni, azok maradhatnak a helyükön. Csak újakat nem szabad ragasztani, ha a jelölt jogkövető magatartást akar felmutatni, ami ugye attól, aki egy közösség életét kívánja irányítani, magától értetődően elvárható.

Felvidék Ma