2011. január elsején Észtországban is hivatalos fizetőeszköz az euró. José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke gratulált az észt népnek az év első napjával esedékes euróövezeti csatlakozáshoz.
Brüsszelben közzétett üzenetében az uniós politikus külön méltatta, hogy a balti állam mindössze hat évvel EU-taggá válása után vezeti be sikeresen az eurót saját pénzként. Ez is egyértelműen megmutatja az ország akaratát és hozzáértését – fogalmazott Barroso.
Hozzátette, a csatlakozás mindenképpen pozitív hír az ország gazdasági növekedési kilátásainak szempontjából, de az üzleti világ és a lakosság számára is.
Barroso kiemelte, hogy Tallinn belépésével az euróövezet immár 330 millió lakóra terjed ki az EU-n belül.
Korábbi döntés alapján Észtország szombattól lehet teljes értékű tagja az eurózónának.
A La Libre Belgique című belga lap ugyanakkor csütörtökön már azt fejtegette, mikor lehet esedékes az euróövezet újabb bővülése.  Emlékeztetett arra, hogy az új EU-tagországok közül már Szlovénia, Ciprus, Málta és Szlovákia is bevezette az eurót.
A lap szerint a másik két balti államot, Lettországot és Litvániát már csak versenyképességi megfontolásokból is motiválnia kell az észt eurótagságnak, hiszen egyébként lemaradhatnak. A többi érintett országnak viszont alighanem hosszabb ideig várnia kell, már csak azért is, mert Bulgária kivételével a legutóbbi nyilatkozatokban nem mutattak túlzott sietséget az euró bevezetésére.

mti, Felvidék Ma