Nyolc évvel ezelőtt, 25 éves korában halt meg a szímői Kantár Csaba, az a sokoldalú és tehetséges ifjú, aki fiatal kora ellenére számtalan sikert aratott verseivel, performance-aival, művészeti alkotásaival. A nyitrai Konstantin Egyetem magyar–politológia szakos hallgatója, falujában Szímőn, a Sötét Tükör Stúdió egyik alapítója volt, többször bemutatkozott a nemzetközi TRANSART COMMUNICATION fesztiválon, a KLIKK fesztiválokon, és tagja volt a Tatabányán alakult Egyedül Versműhelynek is. Itt élő kortársa, Juhász Miklós operatőr készített róla egy filmösszeállítást, melyből részleteket mutattak be a róla szóló megemlékezésen is.

A helyi Csemadok mellett működő irodalmi kör, évente megemlékezik az ifjú reménységről, aki nemcsak tehetségéről volt ismert, de azon kevés huszonéves közé tartozott, aki nyíltan felvállalta magyarságát, nemcsak a Csemadokban dolgozott, hanem az MKP tevékenységébe is bekapcsolódott, ott volt a budapesti nemzeti ünnepeken, s végtelen igazságszeretete kinyilvánítása mellett, igen embertisztelő, gerinces ember volt, aki sok-sok fiatalt vonzott maga köré. Rövid időt szabott neki a Mindenható, de igen gazdag tartalommal. Sőt „Rozsdát jövendölve” c. kötete is megjelent még életében, majd kétkötetnyi versét, írását jelentették meg barátai.
Az emlékdélutánra édesanyja, Kantár Éva, aki szintén ismert közéleti ember, minden alkalommal meghívja fia egykori kortársait, ismerőseit, barátait, az alkotó ifjakat. Ez évben Rožňó Jitka, Érsekújvárban élő művész, fordító, ma már egyetemi tanár volt az egyik vendég, akit első kötetes költőként mutatott be Kantár Éva. Haraszti Mária író volt a másik meghívott vendég, és Dániel Erzsébet közéleti embert mutatta be, szólaltatta meg legutóbbi kitüntetése apropóján.
A falu lakosai, barátai reggel részt vettek a Csabáért celebrált szentmisén, délután pedig a sírhalmánál emlékeztek rá.

 

DE, Felvidék Ma

{iarelatednews articleid=”26401″}