Az elmúlt hétvégén Farnadon került sor a barsi egyházmegye bibliaversenyére. Az alkalom elején a nagyölvedi fiatalok Zákeus történetét adták elő, majd Kiss Pálné helyi lelkipásztor Igében adott biztatást a résztvevő hét csoport versenyzőinek.

Mivel ezen az éven csak egy kiscsoport jelentkezett a versenyre, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy bár a nagycsoportosok között próbálhatják ki tudásukat, de jutalomként minden helyes válaszukra dupla pontot kapnak. Talán senki sem gondolta, hogy ők lesznek a mezőny abszolút győztesei, 26 ponttal előzték meg ugyanis a második helyezettet. „Eredményüket látva méltán nevezhetnénk őket a barsi egyházmegye bátor kis Dávidjainak. Kívánjuk, hogy Isten gyarapítsa továbbra is őket bölcsességben, s a néki való kedvességben“ – tájékoztatta a Reformata honlapot Izsmán Jónás lelkipásztor, egyházmegyei missziói előadó.
Rajtuk kívül a többi csapat is eredménye sem mellékes, hiszen kemény, igazságos küzdelemben minden résztvevőn érezhető volt az alapos felkészülés. A valóban izgalmas és színvonalas versenyen a következőképpen alakult a sorrend:
1. Farnad (Kis csoport, a csapatot erősítette Tóth Mátyás is, Pozbáról)
2. Farnad
3. Nagyölved
4. Nagyölved
5. Érsekkéty
6. Pozba
7. Lót
A Bibliaverseny a nyitrai református gyülekezet és magánszemélyek támogatásával, valamint a farnadiak szeretetének köszönhetően valósulhatott meg.Küldés

Felvidék Ma, Reformata