Tisztújítás történt az MKP somorjai alapszervezetében. A február 9-i tagsági gyűlésen Fónod Szilárd fiatal építészmérnök vette át a stafétabotot Élesztős Páltól, aki 1998-tól volt a somorjai alapszervezet elnöke.

Fónod Szilárd hírportálunk megkeresésére elmondta, hogy családjával 2002-ben költöztek a városba Érsekújvárról, most a munkahelye is a városhoz köti, mert Somorján végzi tervezőmérnöki tevékenységét. Az őszi helyhatósági választásokon önkormányzati képviselőnek választották, az építésügyi bizottság elnökeként tevékenykedik, egyébként 2006-tól már tagja volt a bizottságnak
A választási szórólapján ezt olvashattuk: “35 éves építészmérnök vagyok, nős, 2 gyermek édesapja és 2004 óta a Szlovák Építészek Kamarájának tagja. Építészként Somorján kívül korábban  Pozsonyban, Malagán, Ammanban és Drezdában tevékenykedtem. Szaktudásomat a városfejlesztési és közlekedési kérdésekben szeretném kamatoztatni. Ezen a területen még sok nyitott kérdés vár szakmailag megalapozott megoldásra. Szeretném továbbra is támogatni a józan költségvetési politikát, amely hosszabb távra tervez és nem zálogosítja el polgárainak jövőbeni lehetőségeit.”
Arra a kérdésre, hogyan látja az MKP somorjai helyi szervezetében lezajlott tisztújítást, elmondta, hogy például az elnökválasztást nem fordulatként értelmezi, hanem genézisként, amikor a meglévő tapasztalatot, tudást és képességeket új elképzelésekkel szeretné az tagság bővíteni. Amellett, hogy a leköszönő elnök, Élesztős Pál professzor alelnökként fog az új elnökség munkájában részt venni, az elnökség is jelentős fiatalításon esett át.
Úgy véli, az önkormányzati választások eredményei is megmutatták, a felvidéki magyarság képes szép sikereket elérni, de ennek feltétele az összetartás és ellensége a széthúzás. „Az alapszervezetünk egyik terve a következő négy évre bázisának további építése és szélesítése, ezért minden új jelentkezőt szívesen fogadunk”, mondta Fónod Szilárd.
Az országos szervezet helyzetét  így látja: „Az MKP még mindig a kritikus fenyegetettség állapotában van, és csak saját döntéseitől függ, hogy visszaszerzi-e a neki megillető helyet, avagy önként átengedi azt másoknak. A helyi frissítésnek csak akkor van üzenetértéke, ha ez végigvonul a párt többi struktúráján is. Az MKP pozíciójának megerősödése elsősorban az országos szintű politika kiteljesítésével lehetséges. A párt klasszikus témái mellett ismét meg kell szólítania a magyar nemzetiségű választók teljes skáláját, meg kell szabadulnia a ráaggatott bélyegektől, hogy szakmai témákban megoldásokat kínáló modern párttá váljon.”
A szlovák parlamentben az állampolgársági törvénnyel kapcsolatban az a véleménye, hogy ha ma egy egységes magyar képviseletünk lenne a törvényhozásban, a patthelyzetet kiváltó problémák fel sem merülhettek volna.

Felvidék Ma, pog