emberi-jogok-eu-bizottsaga01

Az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került egy kényszersterilizált szlovákiai roma nő panasza: a testület meghallgatást tartott az ügyben, ítélethozatal néhány hét múlva várható. A strasbourgi bíróság előtt számos hasonló panasz van, de a testület szóvivője szerint ez az első eset, hogy ezek valamelyike eljusson a meghallgatásig.

A sértett –  akinek csak neve kezdőbetűit hozták nyilvánosságra (V. C.) – 2000 augusztusában szenvedte el a sterilizálást egy kelet-szlovákiai kórházban. V. C. szerint annak idején a kórházban, már szinte szülés közben megkérdezték tőle, hogy akar-e még gyereket; s azt állították, hogy ha igen, akkor vagy a majdani gyerek, vagy ő nem élné túl az újabb terhességet. Ezek után – az összehúzódásoktól szenvedve, s megrémülve – aláírta a sterilizáláshoz hozzájáruló nyilatkozatot, de – mint mondja – nem fogta fel ennek jelentőségét. Emellett a panaszos azt állítja, hogy etnikai hovatartozása (amely egyértelműen jelezve volt orvosi dossziéjában) döntő szerepet játszott sterilizálásában, s hogy a kórházban amúgy is hátrányosan megkülönböztették a roma nőket. Egy külön kórteremben kaptak helyet, s nem mehettek ugyanazokba a mosdókba sem, ahova a nem romák jártak.
A kórház illetékesei viszont azt állítják, hogy a sterilizálásra orvosi okok miatt volt szükség, s azt is cáfolták, hogy a cigányokat elkülönítve ápolták volna. Szlovákiában egyébként a panaszt a különböző igazságügyi szervek elutasították: így került az a strasbourgi testület elé.
Az AP amerikai hírügynökség a hírhez hozzáfűzi, hogy a magyar és csehszlovák kommunista kormányzatok idején félhivatalos politika volt a romák kényszersterilizálása, így akarván korlátozni e népcsoport létszámát. S ez a gyakorlat az AP szerint csak az elmúlt években ért véget, jóval az érintett rendszerek bukása után.

{iarelatednews articleid=”13471″}