reformatus05-400

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház kilenc egyházmegyéje közül először a zempléninek a vezetőségében fogalmazódott meg az az ötlet, hogy egy egész napot kitevő, gyülekezeteket összefogó rendezvényt szervezzen.

A június 25-én, szombaton megvalósuló alkalomnak, amely tizenhét különféle programmal várja az érdeklődőket, a kisgéresi egyházközség ad otthont. A szervevők az előzetes számítások szerint ötszáz és ezer közötti résztvevővel számolnak. A gulyásversenybe huszonhárom csapat nevezett be, tizennégy gyülekezet férfitagjai pedig futballmérkőzés keretében mérettetik meg magukat. A reggel nyolctól este nyolcig tartó rendezvényen Fazekas László püspök és Géresi Róbert püspökhelyettes is részt vesz.
A Magyar Reformátusok Hatodik Világtalálkozója egyik eseményeként számon tartott rendezvény reggel nyolc órakor gulyásfőző versennyel és futballbajnoksággal veszi kezdetét. Az ünnepélyes megnyitóra délelőtt tíz órakor kerül sor Fazekas László püspök, Molnár Elemér esperes és Furik Csaba polgármester köszöntésével.
Ezt követően nyílik meg a rajzpályázatra érkezett képek kiállítása a kultúrteremben, a futballpályán pedig a gyerekeknek lehetőségük lesz íjászkodni, lovaskocsikázni, de itt kerül sor a gyermek-, ifjúsági és családi vetélkedőre is a Firesz szervezésében. Szintén a gyermekeknek kedveskednek “A szeretetre vágyó süni” című bábelőadásukkal a cserépfalui Palánta Gyermek- és Ifjúsági Misszió.
Délután egy órakor mutatkozik be a nagyszínpadon a kistárkányi, a bodrogszentesi, a kisgéresi, az örösi, a ladmóci és a nagykövesdi gyülekezetek kórusai, valamint a kistárkányiak bábcsoportja. Ezzel párhuzamosan különböző előadásokra kerül sor a kultúrotthon kistermében. Először Gyülekezeteink a XX. században címmel Furik Csaba polgármester, a kisgéresi gyülekezet gondnoka tart előadást, Géresi Róbert püspökhelyettes a református egyház jövőjét vázolja a hallgatóságnak. Szabó Annamária igazgató a Diakóniai Központ tevékenységét mutatja be. A program szerint fél négykor hirdetik ki a gulyásfőző verseny, a futballbajnokság és a rajzverseny eredményét. Négy órakor a nagyszínpadon kerül sor a keresztyén zenekarok koncertjére, amelyen a Firesz és a Szikra zenekaroknak tapsolhat a közönség. Az egy órás program után Fejér Zoltán, a sárospataki református gimnázium lelkésze, vallástanára tart evangelizációt.
A Zempléni Egyházmegyei Nap a Debrecen-Nagytemplomi ÉDEN zenekar koncertjével zárul.
A rendezvényen különböző sátrakban a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházzal és a gyülekezetekben végzett szolgálatokkal lehet majd megismerkedni. Lehetőség lesz keresztyén, hitmélyítő irodalom vásárlására és megismerkedni az egyházi sajtótermékekkel is. A legkisebbekkel óvónők foglalkoznak, a nagyobb gyermekek kipróbálhatják kézügyességüket.
„A program célja a közös ünneplés, beszélgetés, az egység és az összetartozás kinyilvánítása. Fontos, hogy a különböző helyről érkező gyülekezeti tagok találkozzanak s érezzék, hogy vagyunk, “sokan” vagyunk, akik ugyan abban a hitben, ugyan abban az egyházban valljuk urunknak Krisztust” – válaszolta Reformata honlap kérdésére Molnár István királyhelmeci beosztott lelkipásztor, az egyházmegyei nap egyik szervezője.
A szervező egyházmegye nem titkolt célja az, hogy az evangéliumot az utcára vigye, s hogy egyházként a templom falain kívül is megmutatkozzon. Az egyházmegyei napra a gyülekezetek minden korosztályát várják és a programot is ennek megfelelően állították össze. Így az egész napos, a Hatodik Magyar Református Világtalálkozó programjai közé is felvett alkalmon, a legkisebbektől a középkorosztályon át, egészen idős korú gyülekezeti tagokig, mindenki megtalálhatja maga számára a megfelelő programot.