Múlt szombaton, Rio De Janeiroban kisorsolták a 2014-ben sorra kerülő brazíliai futball-világbajnokság selejtezőcsoportjait. Nem sokkal a Copa America befejezése után, a világ futballszurkolóinak figyelme újra Dél-Amerikára fókuszált.
A magyar válogatott egyet szintet előre lépve, a harmadik kalapban lapult, így a „hivatalos” erőviszonyokat tekintve két erősebb nemzeti válogatott jelentkezett számunkra „játékpartnerként”. De vegyük kissé górcső alá a kiemelések módját. A FIFA-ranglistán elfoglalt helyezés merőben csalókának tűnik, mivel a nemzetközi szövetség a barátságos mérkőzéseken elért eredményeket is beleszámítja, a bizonyos rangsor felállításakor. Az elit „kalapból” várta a sorsolást az a Norvégia, amely kissé eltávolodott a kilencvenes évek során vitézkedő sikercsapattól, de sorra nyerte barátságos találkozóit, így impozáns pozícióban, bizakodás töltötte el a skandinávokat. Ugyanezen szempontok alapján kúszott feljebb Montenegró válogatottja is, akik soha nem vettek részt világversenyen, de mióta önállóan „kergetik” a labdát, tét nélküli összecsapásaik alkalmával szállították a győzelmeket.
A ceremóniával egybekötött sorsoláson, amelynek keretén belült volt muzsika, ének, filmvetítés, világsztárok tömkelege, a futball egykori aktív sztárjai promenádoztak a színpadon. De mi, magyarok csak töretlenül vártunk. Végre elérkezett a pillanat. Megjelent a színen a komisz mosolyú „Fenomén”-Ronaldo és Ganson, akik elkezdték a bűvös gömbök „nyitogatását”. Lélegzetvisszafojtva koncentráltunk, reménykedtünk, és az „aktus” közben is ezer meg ezer gondolat, variációs lehetőség futott át az agyunkon. Kalkuláltunk, kiket látnánk szívesen, illetve mely válogatottak ellen lenne esélyünk egyáltalán… Egervári Sándor csapata a D jelű csoportban összekerült Hollandiával, Törökországgal, Romániával, Észtországgal és Andorrával. A pesszimista beállítottságúak csak legyintettek egyet. Mások sóhajtással konstatálták, hogy legalább elkerültük Svédországot, mivel már az őrületbe kergeti Zlatan Ibrahimovic a hosszabbításban szerzett góljaival még a legedzettebb idegrendszerrel rendelkező magyar szurkolókat is. Az eggyel „lejjebbről” kapott ellenfél, a románok, nem sokkal a sorsolás után, már alapos verést helyeztek kilátásba számunkra(persze csak a zöld gyepen). Megoszlanak a vélemények az esélyeket illetően, de azt minden józan gondolkodású sportbarát elismeri, a holland, világsztárok tömkelegét soraiban tudó topcsapat ellen vajmi kevés sanszunk lehet, így reális célkitűzés a csoport második pozíciójának megszerzése. Bár, hatalmas fegyverténynek számítana a pótselejtezőt érő helyezés megkaparintása. De mi magyarok, az anyaországon kívül is reménykedünk. Millióan a képernyőkre tapadva, több ezren a Puskás Ferenc Stadionba, sőt sokan külföldre is elzarándokolva, markoljuk a piros-fehér-zöld lobogót, és ha felcsendül a számunkra legszebb dallam, a magyar nemzeti himnusz, könnybe lábadt szemmel, átszellemülten énekelve várjuk a csodát. Gera Zoltán pimasz cseleit, Dzsudzsák Balázs gyorsaságát és brilliáns rúgótechnikáját elragadtatva figyeljük, és a legkisebb sikernek is mérhetetlen módon tudunk, tudnánk örülni. Mert a magyar szurkolótábor Európa, sőt nem túlzás kijelenteni, hogy a világ élvonalába tartozik. Már csak a válogatottnak kéne felnőni a feladathoz…
Holecz Attila, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”29559″}
