29626

 A kormány ismét Együtt az ország! szlogennel rendezi meg az államalapítás ünnepét. A programok már augusztus 19-én várják az érdeklődőket – hangzott el a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.

A hivatalos ünnep nyitóeseménye az augusztus 19-én 10 órakor kezdődő Magyar Ízek Sétánya, de természetesen nem marad el a 20-i légi parádé és a tűzijáték sem. Az állami kitüntetéseket is 19-én délután adják át 16.00 órától a Parlament Kupolatermében. 18.00 órától a Kisebbségekért Díj átadására kerül majd sor a Parlament Delegációs Termében, a díjat Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke adja át. Az eseményeket a Magyar Televízió online közvetíti.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár hangsúlyozta: a kétnapos rendezvénysorozattal folytatni kívánják azt a tradíciót, amit a nemzeti ünnepekkel kapcsolatban a kormány elindított. Tavaly a borsodi árvizek kívántak rendkívüli összefogást az országtól, ez a szellemiség – tovább gondolva – határozza meg az ünnep filozófiáját idén is – hangzott el.

Honlapot is indítottak www.augusztus20.kormany.hu címen, amelyről minden érdeklődő folyamatosan és részletesen tájékozódhat a programokról.

Augusztus 20-án a Parlament előtti zászlófelvonás után, reggel 9 és délután 6-között nyílt nap lesz az Országházban, ahová előzetes regisztráció sem szükséges.

A programok között változatos családi rendezvények szerepelnek és történelmi vízi és légi parádét is lesz a Dunán. A vízi parádé a történelmi korokat idéző hajók felvonulásával kezdődik. A Budai várban rendezik meg immár sokadik alkalommal a Mesterségek Ünnepét, ahol felelevenítik a Szent István-napi aratóünnepet, a Clark Ádám téren pedig ökumenikus szertartás keretében áldják meg az új búzából készült kenyeret. Ezt követően díszes aratómenet indul a térről a Szent István Bazilikához, ahol Erdő Péter prímás, Budapest-Esztergomi érsek is megáldja a kenyeret.

Idén az előző évek gyakorlata szerint rendezik meg a Szent István Bazilika előtt a szentmisét és az azt követő Szent Jobb-körmenetet Az ünnepi mise délután 17 órakor veszi kezdetét.

A tűzijáték 21 órakor kezdődik és nemcsak Budapesten, hanem Baján és Debrecenben is lesz. A fővárosban minden eddiginél nagyobb szabású rakéta show-t ígérnek.