29624

Három kéz körbe fogva – ez a jelképe az idén ötödik alkalommal szeptember 1-3-a között megszervezésre kerülő Kézről kézre címmel meghirdetett jótékonysági napoknak, amely a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja és a Komáromi Református Egyházközség kezdeményezésére valósul meg Komáromban.

A csereberén összegyűlt adományokból befolyt pénzösszeggel egy játszósarok elkészülését támogatják. Szeptember 1-3-én, vagyis csütörtöktől szombat délig várják a komáromi református gyülekezet udvarába (a református templommal szemben, Jókai utca 34.) azokat, akik szívesen elcserélnék a feleslegessé vált, megunt, ugyanakkor még működőképes játékokat, műszaki cikkeket és sporteszközöket, de lakáskiegészítőket, játékokat és használt ruhát is hozhatnak az érdeklődők.

„A nagy csereberén akár régen keresett könyvekre is rá lehet találni, de szívesen fogadják a használt ruhákat, CD-kt, DVD-ket, kazettákat is. A jótékonysági akció keretén belül le lehet adni a lejárt gyógyszereket, a használt elemeket és egyéb elektronikai hulladékot is. Ezek elszállításáról a szervezők gondoskodnak” – tájékoztatta a Reformata honlapot Lengyel Zoltán a Diakóniai Központ munkatársa. A csereberén összegyűlt adományokkal a helyi gyülekezet udvarán létrehozandó játszósarok elkészülését kívánják támogatni, amely mindenki számára elérhető lesz. A legutóbbi Kézről kézre bevételével is ezt az elképzelést támogatták a rendezvény szervezői. Az érdeklődők csütörtökön délután kettőtől, pénteken délelőtt tizenegytől, szombaton pedig reggel kilenctől este nyolcig kereshetik fel a református gyülekezet udvarát. A Selye János Egyetem könyvtárának jóvoltából kedvezményes áron pedig mindenki kedvére válogathat a szépirodalmi könyvek között. A tavaly tavasszal első alkalommal megrendezett jótékonysági nap alatt befolyt összeget a Diakóniai Központ a súlyosan beteg gútai kisfiú, Czézinger Tamás gyógykezeléséhez ajánlották fel. Az október végi második rendezvényen több mint 750 € gyűlt össze. A pénzbeli adománnyal a Komáromban épülő Timóteus Idősek Otthonát támogatták a jótékonysági nap szervezői. A harmadik rendezvény bevételét szintén erre a célra használták fel. A negyedik Kézről kézre 415 eurós bevételét a komáromi református gyülekezet udvarán megépülő játszótér támogatására ajánlották fel.

A jótékonysági nappal kapcsolatban bővebb információ a kezrolkezre@gmail.com és a 0910 488 637 elérhetőségeinken kérhető. A rendezvény támogatója a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakónai Központja, a komáromi református gyülekezet, a Komáromi Református Nőegylet és a Selye János Egyetem Könyvtára.

Reformata, Felvidék.ma