Augusztus 20-án, államalapítónk Szent István ünnepén Észak-, és Dél-Komárom együtt, egy városként ünnepelt. Délután Révkomáromban Szent István szobránál ünnepi megemlékezést, majd azt követően a Szent András templomban szentmisét tartottak.
Este a dél-komáromi Monostori erődben a révkomáromi Teátrum színházi polgári társulásnak köszönhetően – Dráfi Mátyás, Jászai Mari -díjas, Érdemes művész rendezésében, Medveczky Szabolcs vezényletével – színre vitt nemzeti operánk, Erkel Ferenc Bánk bán című művének megtekintésével ünnepelhettünk.
Beigazolódott az előrejelzés, teltház lesz. Az előadás kezdetére, az erőd amfiteátrumának (5-600-as) nézőtere valójában megtelt. A helyet előre nem igénylőknek már csak pótszék jutott. Kíváncsian vártuk ezt az előadást: vajon a társulat, a zenekar, a technika mennyire tud megbirkózni a szabadtérrel, és persze azt is: milyen lesz a mű, az előadás fogadtatása? Örömömre- minthogy többször is láttam már az előadást – mint az előzőekben, a rendezésből adódóan most is olajozottan, természetes egyszerűséggel folyt a játék a színpadon, áradt a zene a zenekari árokból, a publikum, az előadás kezdetétől a végéig méltóképpen reagált: érezhetően ünnepelni jött. A két kiváló „karmester” Dráfi Mátyás és Medveczky Szabolcs találkozása nagy szerencse.
A sokfelől verbuvált hivatásos művészekből s a nem hivatásos műkedvelőkből olyan közösséget, ütőképes együttest sikerült összekovácsolniuk, amely nagy akarással és hittel valódi művészi teljesítményt nyújt. Erkel kortársa, Ábrányi Kornél zeneszerző többek között ezt írta a Bánk bánról: „Könnyebb lett mindig a közönség lelke, ha tombolásig kitapsolhatta magát Petur Bordalára, vagy Bánk bán kifakadására idegen uralom ellen.” Jelen – pénzisten uralta – világunkban meg attól lesz ”könnyebb (…)a közönség lelke”, hogy ez a társulat nem a „gázsiért” játszik, nem kapni, hanem adni akar: művészi szépet, emberiességet, erős hitet, magyarságtudatot. Ettől „hat” az előadás a nyitánytól a záróképig, ezért csattan fel a taps egy-egy szépen megformált áriát követően, vagy a „nagy Harmóniát” zengő kórus hallatán.
A komáromi Teátrum a Bánk Bán eddigi 14 sikeres előadásával keményen rácáfolt az örökösen fanyalgó, az operát mint olyat temetni akaró, a folytonosságot, a klasszikus értékeket tagadó „színházi szakértőkre”. A telt házas előadások, a közönség gyakori állótapsa ékes bizonyítéka annak, hogy korunk emberének lelkében is ott van az igény a „jóság”: az együttérzés, az empátia, az igazság „győzelme” adta öröm megélésére. A Teátrum sikeres missziója annak is ékes bizonyítéka, hogy az új műfajok, az előbbrevivő, értékteremtő újatkeresés mellett a klasszikus műfajoknak is van létjogosultságuk, még a (nemzeti) operának is.
Az ötletgazda Tarics Péter és a „misszionárius” Dráfi Mátyás, a Bánk bánt kettős céllal tűzték a Teátrum műsorára: nemzeti operánk által, az operát mint műfajt (házhoz szállítva)- semmivel sem pótolható – élő zeneként megismertetni a vidéki emberrel és a diáksággal. Az eddig megvalósult előadások s a már a jövőre szóló meghívások által az első célt sikerült elérni. Azonban nagy öröm az ürömben – annak ellenére, hogy mind Katona József, mind Erkel Ferenc Bánk bánja tananyag – a (komáromi) iskolák anyagi gondokra hivatkozva – nem igényeltek egyetlen egy diákelőadást sem. Ilyen lehetőséggel nem élni, több mint elgondolkodtató, már vétek. Ideje lenne végre tudatosítani és megszívlelni Kodály Zoltán tanítását.” Mit kellene tenni? Az iskolában úgy tanítani az éneket a zenét, hogy ne gyötrelem, hanem gyönyörűség legyen a tanulónak, (…) nem algebrai jelek rendszerét, titkosírását egy, a gyermeknek közömbös nyelvnek kell benne láttatni. A közvetlen megérzése útját kell egyengetni.(…) Sokszor egyetlen élmény egész életre megnyitja a fiatal lelket a zenének . Ezt az élményt nem lehet a véletlenre bízni: ezt megszerezni az iskola feladata.”
Stirber Lajos
ny. zenepedagógus
