farkas_ivan_20p

A Szabadság és Szolidaritás vezetői elszántan bejelentették: nem hátrálnak meg, akkor sem szavazzák meg az euró 2. védősáncát, ha a szavazást összekötik a kormányról szóló bizalmi szavazással – véli Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának gazdasági alelnöke.

Farkas Iván szerint: “Feladták ezzel a leckét a kormánykoalíció többi pártjának. Innen már tényleg nehezen elképzelhető a visszalépés, az teljes arculatvesztéssel és a megmaradt csekély támogatottság elvesztésével járna.
 Két lehetőség kínálkozik :  az egyik, hogy a törvényhozásban a kellő számú szavazat híján elbukik az euró 2. védősánca, a kormányfő és a pénzügyminiszter nem tudja beváltani ígéretét, amit Brüsszelben tettek, vagyis Szlovákia megbuktatja a védősáncot. Ne feledjük, nem ez lenne az első alkalom, Szlovákia egyedüliként nem támogatta meg az 1. védősáncot, Görögország tavalyi megsegítését. Ettől valószínűbb a második forgatókönyv, mely szerint az ellenzék padsoraiból éppen annyi szavazó fogja megszavazni a védősáncot, amennyire szükség lesz. Ez a forgatókönyv a hatalmi pozíciók átcsoportosítását, egy új kormánykoalíció létrejöttét eredményezhetné és/vagy előre hozott választásokat. Ebből a konstellációból nehezen hagyható ki az ellenzéki SMER. Azért tartom valószínűbbnek a második változatot, mert Brüsszelből erőteljes nyomásgyakorlás zúdul a szocialisták részéről csakúgy, mint az európai liberálisok részéről szlovákiai testvérpártjaikra.
Nem zárható ki tehát, hogy a koalícióban hamarosan átrendeződnek a sorok. Ha valaki látta a vasárnap déli vitaműsorban a KDM elnökének baráti csevegését Ficoval, nem juthatott más az eszébe. Azonban a SMER sem lehet annyira naiv, hogy az ország mai állapotában, külső és belső kacsolatrendszerében többedmagával „csak úgy“ átvegye az ország irányítását. Azt csakis az előre hozott válassztások idejének meghatározásával tehetné meg. Mert a mai valós támogatottsága jóval magasabb, mint a tavalyi választási eredménye.
A tárgyhoz visszatérve:  a Magyar Koalíció Pártja az euró 2. védősáncát annak ellenére, hogy Állandó Stabilitási Mechanizmusról van szó, csupán átmeneti megoldásnak tekinti. A temérdek pénz feneketlen kútba való szórása helyett azt kell szorgalmazni, ami egyébként is elkerülhetetlen:  Görögország irányított államcsődjét.  Ezzel egyidőben felkészíteni mindennek fogadására a pénzpiacokat. Az pedig más, hatékonyabb megoldási eszközöket kíván majd, nemkülönben azért, mert Görögország mellett más, sokkal nagyobb gazdaságokat is meg kell menteni.  Az euróövezet nem fog széthullani, nem tehetik meg ezt a luxust az Európai Unió húzó gazdaságai. Az euróövezetben is rendeződnek majd a sorok, egészséges alapokra kell helyezni az egész övezet gazdálkodását.Kivétel nélkül. Az pedig fájdalmas lesz, mert az eddigi hiánygazdálkodásnak hamarosan véget kell majd vetni. Egyúttal elindulunk az erőteljesebb integráció irányába, létrejöhet majd az európai gazdasági kormányzat, mivel a gyakorlat bebizonyította: ennyire heterogén gazdaságokat, szerteágazó adópolitkával és költségvetési politikával bíró 17 országot lehetetlen azonos pénzügyi rendszerbe sorolni. Úgy tűnik mindennek egyetlen alternatívája lehet: az euróövezet, majd később az Európai Unió széthullása. Azt pedig a tagországok közül egyelőre senki sem óhajtja”.

Felvidék.ma