koalicio-2010-01

Az MVK intézet ez év augusztus 23-29. között végzett közvélemény-kutatása szerint Szlovákia lakosságának mintegy kétharmada elégedetlen a kormányzással.

A megkérdezetteknek mindössze 27,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elégedett a jelenlegi kormány munkájával, nyolc százaléknyian pedig nem tudtak vagy nem akartak válaszolni arra  kérdésre, hogy: “Miképp vélekedik a jelenlegi kormánykoalícióról?”.
Ami az egyes pártok szimpatizánsait illeti, az SDKÚ híveinek 80 százaléka elégedett, a Most-Hídnál ez az arány 60 százalék, a SaS-nál 55, a KDH-nál pedig 51%. Az ellenzéki Smer szimpatizánsainak 94 százaléka elégedetlen, a SNS támogatóinak pedig 97 százaléka.
A megkérdezetteknek mindössze 34 százaléka van azon a véleményen, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak a jelenlegi felállásában kellene kormányoznia egészen a választási ciklus végéig.

A felmérést reprezentatív mintán végezték, 1038 személy megkérdezésével.

Felvidék.ma, on