30351

 Nem megszokott módon ünnepelték a Nyelvek Európai Napját a Vásártéri Magán Szakközépiskolában, Dunaszerdahelyen.

cRAZY tAG címmel 2011. szeptember 26-án, egy különleges vetélkedővel rukkoltak elő az intézmény nyelvtanárai.

Nem titkolt céljuk volt, hogy játékos, kreatív módon hívják fel a diákok figyelmét Európa nyelvi sokszínűségére, a nyelvismeret fontosságára, valamint hogy a nyelvtanulást és az egész életen át tartó tanulást népszerűsítsék.

A négyfős csoportok számára már napokkal az esemény előtt ismert volt az egyik feladat, csapatuk bemutatása a lehető legtöbb európai nyelven. Az angol, német, szlovák és magyar bemutatkozásokon kívül a diákokból és nyelvtanárokból álló zsűri hallhatott latin, olasz, spanyol, orosz, sőt japán nyelvű kreációkat is, amelyeket a diákok online szótárak ill. a Google-Fordító segítségével „alkottak” meg.

Az első helyszíni feladat során a versenyzőknek Petőfi Szeptember végén című verse angol és német nyelvű fordításának összekevert sorait kellett helyes sorrendbe rakniuk. Ezt követte a nap talán legnépszerűbb megmérettetése: egy orosz nyelvű szöveg felolvasása. Ebben egy táblázat volt segítségükre, amely a mai diákok számára már egzotikusnak számító azbuka betűinek kiejtését tartalmazta.

Harmadszorra a csapattagoknak egy konkrét angol, német, magyar ill. szlovák nyelvtörőt kellett előadniuk, sőt többször elismételniük – hiszen ezért többletpontok jártak.

A vidám hangulatban zajló versenyt egy „képzőművészeti próba” zárta: az iskolában tanított idegen nyelvek leghosszabb szavait kellett a csapatoknak ábrázolniuk.

A szoros küzdelem végeredményét a zsűri az iskola Európa uniós szaktantermében hirdette ki. A legeredményesebb csapatok elismerő oklevélben részesültek, amelyhez egy európai (olasz) specialitás, egy pizza is járt…

Felvidék.ma

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2011/09/30351_1.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30351_2.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30351_3.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30351_4.jpg, images/stories/_esemenyek/2011/09/30351_5.jpg” width=”180″ height=”106″ title=”vetélkedő” }vetélkedő{/japopup}