30073

A gazdasági fellendülés lefékeződése keresztbe tehet a VW és Szlovákia reményeinek, hiszen autógyártásának sikere a nyugat-európai helyzettől függ.

Az eurózóna lassulása veszélyezteti azokat a szlovák reményeket, hogy autógyártásának növekedése új lendületet fog adni gazdaságának – írta a MarketWatch nyomán a Napi Gazdaság. Az európai fellendülés lefékeződése előtt hozott döntés alapján a német Volkswagen AG, amelynek három gyára is van Szlovákiában, több mint 300 millió eurós beruházással és 1500 új munkás felvételével készül legkisebb modellje, a szeptember 12-én kezdődő frankfurti autókiállításon bemutatkozó Up! gyártására. A miniautó a Csehországban gyártott Toyota Aygo és a PSA Peugeot-Citroën C1 modelljével száll ringbe.

A gazdasági fellendülés lefékeződése azonban keresztbe tehet a VW és Szlovákia ehhez fűződő reményeinek, hiszen autógyártásának sikere egyértelműen a nyugat-európai helyzettől függ. Az országban a VW-gyártás az év első felében 45 százalékkal nőtt, 94 600 darabra, és a 2010-es 144 500-ról jövőre, az Up! termelésének felfutásával elérheti az évi 400 000 darabot. Eddig Pozsonyban készültek a konszern olyan csúcsmodelljei, mint a Porsche Cayenne, az Audi Q7 és a VW Touareg, s a termelés mintegy 99 százaléka ment exportra. Az exportpiac beszűkülése miatt a Citibank szakértője korábbi, 4,1 százalékos jövő évi GDP-növekedési prognózisát már 2,3 százalékra vitte le, a hivatalból optimistább szlovák pénzügyminisztérium még 3,4 százalékos bővülést remél.