31220

  Németh Zsolt parlamenti államtitkár 2011. november 22-én behívatta Peter Weiss szlovák nagykövetet a Külügyminisztériumba. A találkozóval kapcsolatban a magyar külügyminisztérium az alábbi közleményt adta ki.

“A magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a szlovák Belügyminisztérium november 18-i bejelentését, mely szerint Boldoghy Olivér révkomáromi színművész a magyar állampolgárság felvétele miatt elveszítette szlovák állampolgárságát. Az eljárást az Európai Unió alapértékeivel ellentétesnek tartjuk, és a leghatározottabban visszautasítjuk a szlovákiai magyarság megfélemlítését. Magyarország érvényesíti alkotmányos kötelezettségét a határon túli magyarok iránt, így minden rendelkezésére álló belső, kétoldalú és nemzetközi jogi lépést támogatni kíván annak érdekében, hogy a jogfosztott személy visszakaphassa jogát arra, hogy a szülőföldjén boldogulhasson, továbbá hogy a diszkriminatív jogszabályt ne érvényesítsék és a demokratikus jogelveknek megfelelően módosítsák.” – szögezte le Németh Zsolt a Felvidék.ma-hoz eljuttatott külügyminisztériumi közleményben, melyben továbbá kifejti, hogy őszintén remélik, hogy az állampolgársági ügy nem válik a megkezdődött szlovák választási kampány témájává. “Bízunk benne, hogy a biztatóan alakuló kétoldalú kapcsolatainkat mindez nem veti vissza.” – zárul a közlemény.

Mint arról portálunkon tájkoztattunk, a szlovák belügyminisztérium levélben tájékoztatta a kettős állampolgárságát megszerző Boldoghy Olivért, a jelenleg vállalkozóként tevékenykedő komáromi színészt, hogy akarata ellenére elvesztette szlovák állampolgárságát. A magyar kormány és az MKP nyilatkozatban fejezte ki, hogy kiállnak Boldoghy Olivér mellett, aki támogatásáról biztosította az MKP komáromi szervezete is.
Boldoghy Olivér november 18-án közölte a Felvidék.ma-val, hogy levelet kapott a belügyminisztériumtól, melyben arról tájékoztatják, hogy kitörölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből. “Magyarországi lakhelyem nincs, magyar okmányokkal nem rendelkezem, ottani személyigazolványt pedig csak úgy tudok szerezni, ha bejelentett címem van. Költözni nincs szándékomban, még ha akarnék sem lenne hova. Megélhetésemhez létfontosságú a gépkocsi használata, jogosítvány nélkül gyakorlatilag a keresetem is odalett. Bevétel nélkül nem tudom tovább fizetni az adóimat, járulékaimat, hiteleimet, és persze nem tudom ellátni a családomat sem, betegség esetén pedig nincs pénz orvosra. Tartózkodási engedély nélkül munkát sem válallhatok.” – összegezte Boldoghy Olivér, aki ugyan hivatalosan, mint magyar állampolgár bejegyeztetheti állandó lakhelyét, tartózkodási engedély kérésére nincs szükség, mivel EU-s állampolgár, de ezzel feladná a harcot, amit a kettős állampolgárságért és a szlovák ellentörvény megszüntetéséért indítottak. Mint a petíciós bizottság egyik tagja, továbbra is kéri a polgárokat, akik még nem írták alá a Petíciót, mely itt is letölthető, tegyék meg.

Felvidék.ma