31860b

A Csermely kórus és vendégei XIV. Újévi hangversenyére került sor 2012. január 7-én Kassán a Művészetek Házában, melyen Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország kassai főkonzulja mondott köszöntőt.

Magyarország Főkonzulátusa nevében Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul üdvözölte a rangos hangverseny résztvevőit. Felidézte, hogy Kassa az elmúlt századok során Európa egyik legjelentősebb irodalmi és művészeti központjává vált, s a város nemcsak a magyar műveltség számára jelentett fontos bástyát, hanem a nemzetiségeknek is hidat. “Mennyi érték, emlék, mennyi mély nyomot hagyó szellemi törekvés és hagyományok helyszíne ez a város, melyek előtt meghátrálni látszik a jelen. Emlékezni, reménykedni, építeni, próbáljuk megőrizni értékeinket, hogy megélni tudjuk az újabb századokat Kassán.” – fogalmazta meg a főkonzul a 14. kassai újévi koncert ünnepi fényeinél.
Havasi József operaénekes 1973-ban merészet és szépet álmodott, amikor megalapította a Csermely kórust. Azóta Bartók Béla-díjassá vált kórus és annak szlovák és magyar vendégelőadói bizonyítják, hogy mekkora ajándék, ha tudunk beszélgetni a művészet, a zene nyelvén. – mondta Czimbalmosné Molnár Éva.  “A nemzetek közötti együttműködésben a megértést a kulturális élet is támogatja. Gondoljunk csak Bartók Bélára, aki annak idején egymaga több száz szlovák népdalt gyűjtött össze eredeti szöveggel, miközben hitte, hogy zenei örökségünk közös kincs, az együtt élő nemzetek dallamvilágát nem lehet egymástól elválasztani. Az újévi koncerten fellépő előadóművészek is bizonyítják, hogy a tehetség nem ismer nyelvi határokat és akadályokat.” – hangzott el a főkonzul köszöntőjében.
A Csermely Polgári Társulás által szervezett koncert első részében a Csermely kórus, a Csengettyű gyerekkar, Vácról Havasi Katalin (szoprán) és Tóth Rita (orgona), valamint a Kassai Állami Színházból Farkas Pál (zongora) lépett fel. Tavaly Liszt évet zártunk, s így az idei hangversenyen is emléket állítottak neki, hiszen Farkas Pál zongoraművész a Magyar Rapszódiából játszott részletet, a Csermely Kórus pedig az Ave Maria kórusművel járult hozzá Liszt munkásságának felelevenítéséhez.
A hangverseny szünetében Csáky Pál Hullámvasút c., Dunajszky Géza pedig Kínterhes évek c. kötetét dedikálta az érdeklődőknek.
A második részben a Kassai Állami Színház és a Kassai Állami Filharmónia zenekarát Karol Kevický, a Kassai Állami Színház karmestere és opera igazgatója vezényli. A hangversenyen közreműködött a két vendégművész a budapesti Magyar Állami Operaházból Szabóki Tünde (szoprán) és a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházból Ján Babjak (tenor).
2013-ban a Csermely Kórus 40 éves lesz, s egyben az újévi hangverseny 15. évfordulója is.

Fotó: Dunajszky Éva
Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”19619, 31847″}