Dr. Ján Gašpar, a kassai Tudományos Könyvtár igazgatója egy parádés, adatgazdag kiadványt tett asztalunkra: Košice – Pohľady do histórie mesta na starých pohľadniciach I. časť (Kassa – A város története régi képeslapokon át szemlélve, I. rész; Region, Poprad).
A 284 oldalas szép kötet elején a város rövid történetével ismerkedhet meg az olvasó Andrej Szeghy tollából, majd képeslapok sorjáznak egymás után és az egyes épületek alapos kutatás nyomán készült leírása. A városról készült panoráma-képek, a Szent Erzsébet-székesegyház, a Mihály-kápolna, melyet legújabban templomként emlegetnek, a Szent Orbán-torony nevéből valamilyen oknál mindig kimarad szlovák szövegben a szent megjelölés, pedig nem valamilyen Orbánról nevezték azt el. Az Immaculata-szoborcsoport következik, majd az Óváros 16 utcáján „sétálhat” végig a látogató. Persze nem minden épületet mutat be a kiadvány, hanem csak azokat, amelyekről képeslapok készültek. A szerző maga 283 lapot saját gyűjteményéből válogatott, a többi másoktól származik.
Az első kellemetlen meglepetés akkor ér bennünket, ha a kötet elején lévő tartalomjegyzék alapján akarjuk megkeresni az egyes utcákat. Azok két oldallal odébb vannak.
Zavaró, hogy a szerző Márai édesapjáról mint „JUDr. Gejza Groschmiedt”-ról ír (az angol szövegben is hibás a vezetéknév a 262. oldalon). Ezzel az a gond, hogy az általa használt titulust az ún. csehszlovák szocializmus idején kezdték használni, másrészt meg Márai Sándor édesapját Dr. Grosschmid Gézának hívták, ahogy ezt ügyvédi irodájának hiteles dokumentumai bizonyítják. Másutt viszont a köteetben JUDr. Gejza Grosschmiedként szerepel (79, 233).
Az sem felel meg a tényeknek, hogy Márai Sándor (vajon miért nem Alexander Márai?) 1991-es emléktáblájának leleplezésekor jelen lett volna Habsburg Ottó. Ő 1994-ben járt először Kassán az akkori főpolgármester és jómagam meghívására. Ő nem az utolsó császár fia, hanem az utolsó osztrák császár és magyar király fia volt! Magyarország ugyanis királyság és nem császárság volt.
A kiadvány erénye, hogy a vezetékneveket korrekt, hiteles módon írja, de a helyes keresztneveket az angol fordításban találjuk meg.
Margaréta Szászovából (67) az angol szövegben Margarét Szász lesz Margareth, vagy Margit helyett (228). A női vezetéknevek is megkapják a megszokott torzító és történelmietlen koloncukat, az -ovát. Az angol részben ez a „névkinövés” elmarad. De akad kivétel is. „Štefan” Dessewffy felesége Mária Windischgrätz (108).
Mindez azért is zavar minket, mert más nemzetiségű személyek esetében a keresztnevek nem változnak: Paul Geyling (31), Pietro Argenti, Mathias Sichler (32), Franz Heinrich Bull, Joseph Brioschi (46), Georg Heinrich Ramberg, Henryk Dembiński (67). Nem beszélve róla, hogy ez az átírási gyakorlat emberjogi problémákat is felvet. Külön meg kell említenünk a rossz, bár engedélyezett névhajlítást (Mikuláša Vécseya Vécseyho, grófa Michala Sztáraya Sztárayho /45/, Máraia Máraiho (150) helyett). Ez ugyanis a szlovák olvasót arra a hibás következtetésre készteti, hogy vécseja, illetve sztáraja máraja formában kell ezeket a neveket olvasni.
A tragikus sorsú Tost László nem a Kassai Keresztény-szocialis Párt (Košická kresťansko-sociálna strana /175/; Košice Christian Social Party /272/; erről ezidáig nem hallottunk!), hanem a Országos Keresztény-szocialista Párt főpénztárosa volt, amelynek élén Esterházy János állt.
A Tost-házban, melynek homlokzatán In Deo spes mea felirat díszlet, sokáig a Csehszlovák-szovjet Baráti Társaság székelt. A feliratnak el kellett tűnnie. Kár, hogy a kötetből kimaradt, ez az idézet a Zsoltárok Könyvéből származik (Reményem az Isten, 62,8.).
Az egykori Hunyady, ma Timon Sámuel utca, egykori névadójáról a szerző azt írja, Mátyás király édesapjától, Ján Hunyadyról (angol szövegben: János Hunyadi) kapta nevét, aki román eredetű nemes volt (195, 278). A Hunyadiak türk eredetűek voltak. Mátyás nagyanyja magyar kellett, hogy legyen, mert János testvérének a Klára nevet adta, amit egy ortodox román nő nem tett volna. De a címerállatuk, a holló egy mongol totemállatra utal (jakut: hara szuorun = fekete holló). A család férfi tagjai szintén türk (Vajk, Sorbe), illetve magyar neveket (Magos) viseltek. Ahogy ezt Rásonyi László turkológus már három évtizeddel ezelőtt kimutatta.
A 204. oldalon a képeslapokat kiadó cégek és személyek nevét találjuk. Örömünkre itt mindenkinek a neve eredeti formában szerepel, nem kell az angol részben tájékozódnunk.
Ne a kifogások szeriont ítéljenek a 304 képeslap ismertetését. A kötet végén a szövegek angol fordítását találjuk, mert a US Steel ezer példányt rendelt belőle.
Állítólag még további két kötet lesz a folytatás, hiszen lényegében az Óváros nyugati részét és a Klobusiczky utcát (ma: Masaryk) ismerteti. Remélhetőleg a 2. kötet szlovák nyelvű kiadásában kiigazítják a hibákat és az utolsó kötetben lesz tárgy- és névmutató, mert így ez a kiadvány nagyon nehézkesen használható. Reméljük, lesz magyar kiadás is, ahol már a tévedések nem fognak szerepleni.
Az olvasóknak mindenképpen ajánljuk, mert sokat tanulhatnak belőle. Az akkori képeslapok világa már a múlté. Később – a nyomdatechnika fejlődése ellenére – a képeslapok nem érték el azt a mívességet, mint amilyeneket ebben a kötetben láthatunk. A számítógépek világában már a képeslap utolsó éveit éli.
Egy letűnt világ dokumentuma ez a kiadvány, melynek adatait érdemes ellenőrizni, mert így nyerhetünk egy hamisítatlan képet a múltról, melyet annyiszor és különböző okoknál fogva el kívántak tüntetni, vagy meghamisították. Az épületek egy része már nem áll, de a képeslapok hűséggel őrzik azok emlékét. Annak a Kassáét, mely egykor európai város volt.
A könyvet a szerző a Kassai Polgári Klubban mutatja be február 9-én, csütörtökön 17 órakor a Márai Sándor Emlékszobában (Mészáros u. 35). A rendezők mindenkit szeretettel várnak!
Balassa Zoltán
