32635

A felvidéki magyar zenei élet képviselői közül díjat kapott Stirber Lajos, Gyöpös Krisztina, Szarka Tamás, Lakatos Róbert, a Kor-Zár. Az év dala a Rómeó Vérzik – Az utca az én hazám című szerzeménye lett.

A komáromi Jókai Színházban február 25-én, nagyszabású gálaműsor keretében első alkalommal osztották ki a Harmónia – Szlovákiai Magyar Zenei Díjakat. 
A díjat a Szlovákiai Magyar Zenészek Egyesülete (SZMAZE), a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társasága, a Csemadok Művelődési Intézete, a Csemadok naszvadi alapszervezete Lábszky Olivér énekes-dalszövegíróval együttműködve alapította. A díjjal a szlovákiai magyar zenészek munkáját méltatják – kizárólag szakmai alapon. Szeretnének hagyományt teremteni, és minden évben ebben a formában is ráirányítani a figyelmet a felvidéki magyarság zenei életére.
A szervezés, az előkészületek és lebonyolítás során a munka oroszlánrészét Lábszky Olivér, Lacza Gergely és Dobosi Róbert végezték el, és  az est folyamán megszólaló szakemberek mindannyian elismeséssel nyilatkoztak és sokan méltatták önzetlen szolgálatukat és a kezdeményezés jelentőségét.
A  kategóriánként kiválasztott 5-5 jelölt közül a kuratórium titkos szavazásal döntött a díj odaítéléséről. Az életmű díj kategóriát leszámítva valamennyi kategóriában öt nevet hoztak nyilvánosságra, őket mutatták be a színpadra vetített kisfilmekben. A szervezők ügyeltek rá, és sikerült is elérniük, hogy a díjazottak neve nem szivárgott ki, a színpadon kinyitott boríték tartalmát az adott kategóriát értékelő zsűri tag is csak ott, az ünnepi pillanatban ismerte meg.
A 17 tagú szakmai zsűri közül került ki az a neves művész, zenei vilégunkban elismert szakember, aki az egyes kategóriákban érkezett jelöléseket értékelte, Farnbauer Gábor, Csehy Ágota, Zsákovics László, Bárdos Ágnes, Horkay László és Tóth Tibor, az ünnepségnek otthont adó Jókai Színház igazgatója. Többen elmondták, hogy mivel csak hat kategóriában hirdették meg az első évben a versenyt, a jelölések pedig a zenei élet legkülönbözőbb területéről érkeztek, nem volt könnyű dolga a szakmai kuratóriumnak, gyakran egymással összehasonlíthatatlan produkciók közt kellett választani. Hangsúlyozták, hogy az is rangot jelent, ha valakit jelöltek az elismerésre, és remélhetőleg az évente megismétlődő rangsorolás során áttekintést kapunk a szlovákiai magyar zenei világunkról.
2012-ben hat kategóriában osztották ki a díjat:

Életműdíj: Stirber Lajos, komáromi zenepedagógus
Legjobb fiatal muzsikus díja: Gyöpös Krisztina pozsonyi zongorista
Legjobb énekes vagy szólista díja: Szarka Tamás, a Ghymes alapítója
Legjobb hangszeres muzsikus díja: Lakatos Róbert brácsaművész, a Thália Színház zenei vezetője
Legjobb zenekar, együttes, csoport, csapat díja: Kor-Zár, komáromi együttes
Az év dala (2007-2011): A somorjai Rómeó Vérzik rockegyüttes – Az utca az én hazám

{phocagallery view=category|categoryid=426|imageid=12572|detail=0|float=right}A Harmónia 2012 gáláját az ipolybalogi Szent Korona Kórus nyitotta meg Molnár Ottó vezényletével  (felvételünkön). A kórus a nevét a magyar királyi koronáról kapta, melynek másolata a község templomának tornyát ékesíti. A műsorban fellépett Marián Greksa szlovák rockénekes, számos szlovákiai magyar előadóművész, mint Korpás Éva és a Ritka Magyar Folk Band, Prágay Marianna zongoraművész Komáromból,  a somorjai Rómeó vérzik együttes, a díszvendég pedig Bródy János volt Budapestről. Az ünnepség végén Szepsiből a magyar iskola gyermekkórusa aratott nagy sikert a szülőföld szeretetéről szóló dalukkal. Az est két házigazdái Szvrcsek Anita és Bernáth Tamás, a Jókai Színház művészei voltak. Számos szervezet, önkormányzat, médiapartner tartotta támogatádra méltónak a kezdeményezést, erről több információ olvasható a www.harmoniadij.sk oldalon.

Felvidék.ma, pog

{iarelatednews articleid=”32584″}