32627

Hivatalosan egy hete tart a választási kampány, de a pártok már januártól járják a településeket. Korábbi cikkünkben összefoglaltuk mennyit költenek kampányra, most azt néztük meg, hogyan kampányol a Smer, KDH, SDKÚ, SaS, Most-Híd, SNS,  Egyszerű emberek, 99% párt.

Smer
A párt politikusai január közepétől szerepelnek kultúrházakban, mozikban és sportcsarnokokban. A Smer vezérének szülőhelyén, Nagytapolcsányban kezdte meg kampányát, eddig 17 városban volt gyűlésük. A végére hagyják majd a kerületi székhelyeket. Robert Fico külön összejöveteleken diákokkal is találkozik, kampányukat március 8-án akarják befejezni. A Smer gyűlései iránt egyes régiókban olyan érdeklődés mutatkozik, hogy néhány helyen a szervezőknek előre jegyet kell osztani ezekre a megmozdulásokra. Mivel az időjárás miatt a legtöbb akcióra véges befogadó-képességű, zárt helyen kerül sor, nem jut be az összes érdeklődő. Ezért került sor az ingyenes belépőjegyek osztására. A párt szóvivője, Erik Tomáš szerint ezt maguk a regionális pártszervezetek döntik el. Hozzátette azt is, hogy ahol a terem kapacitása nem teszi lehetővé, ott kivetítőkkel oldják meg dolgot, hogy azok is lássák a történteket, akik nem jutottak be a gyűlésre.

KDH
Ivan Uhliarik, Ján Figeľ vagy Daniel Lipšic miniszter urak januártól kórházi osztályokat nyitottak meg, szalagokat vágtak át, esetleg gyorsforgalmi utak alapkövét kopogtatták a kőműveskalapáccsal. A tűzoltóknak új műszaki berendezéseket adtak át, a rendőröket pedig kitüntették. A KDH elnöke, Ján Figeľ főiskolai hallgatókkal találkozott. A lakossági fórumok egy március 7. gyűléssel érnek véget. A választások előestéjén a KDH politikusai keresztúton vesznek részt, Geletneken (Hliník nad Hronom).

SDKÚ
A párt január közepén, Modoron kezdte meg kampányát. Néhány városban egyszerre tartottak kampánygyűlést a Smerrel. Jozef Čentéš főügyész kinevezéséért indított petíciós akciót az SDKÚ Robert Fico szülőhelyén, Nagytapolcsányban kezdte. Mikuláš Dzurinda vonaton is folytatott személyes kampányt, gyűléseik részét képezi az Elena Vacvalová-féle talkshow. Kampányzárójukra március 9-én, Pozsonyban kerül sor.

SaS
Sulík és társai speciális, zöldre festett lakókocsikkal indultak kampányolni. Összejöveteleiket tereken, kultúrházakban vagy kávézókban tartják. Besztercebányán kerékbilincset kaptak a rendőröktől, mivel tilosban parkoltak.

Most-Híd
Kultúrműsorral fűszerezett gyűléseit január közepén kezdte meg a párt és március 9. fejezi be a komáromi sportcsarnokban, a moderátor Štefan Skrúcaný lesz és fellépnek a Cigánski diabli is. Szlovákia szerte láthatók BugiVan nevű kisteherautóik.

SNS
A párt februárban kezdte meg kampányát. Ján Slota diákokkal találkozott egy felújított iskola átadásánál, majd szakszervezetisekkel a nyitranováki vegyi üzemben. Az SNS Námesztón fejezi kampányát az új fő tér megnyitásával.

Egyszerű Emberek
Pártfogóikkal jelöltjeik találkozóin jönnek össze, könyvtárakban, hotelekben, galériában vagy kávéházakban, Szlovákia kisebb-nagyobb városaiban, annak egész területén.

99%
Főleg a nagyobb városokban szerveznek lakossági választási gyűléseket, ahol vitázni lehet jelöltjeikkel, különféle vendéglátóhelyeken és kultúrházakban.

Pravada nyomán CzA, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”32621,32595,32579,32353,32622″}