felvidek

“A határon túli magyarlakta területek autonómiájának felvetése rendre elmarad, a szlovák nyelvtörvény, vagy a kettős állampolgárság szlovákiai „boszorkányüldözése” ellen pedig a kormány nem tett semmiféle diplomáciai, politikai ellenlépést.”

Egyebek mellett ezekre a hiányosságokra hívta fel a figyelmet beszédében Balczó Zoltán, a Jobbik és az Országgyűlés alelnöke, melyet a Miskolci Egyetem hallgatósága előtt mondott a Citromfa Politikai Műhely szervezésében tartott beszélgetésen. Pozitívumként értékelte ugyanakkor a kedvezményes honosítás lehetővé tételét és a Nemzeti Összetartozás Napjának mint nemzeti emléknapnak bevezetését június negyedikén.

Balczó sebészi pontossággal mutatott rá a a felvidéki közélet állapotára, amikor hallgatói kérdésre elmondta, hogy a szétesés határán van a felvidéki magyarság politikai képviselete. Robert Fico pártjának választási győzelmével pedig még nehezebb idők várnak az itt élő magyarokra. Szlovákia kapcsán az Országgyűlés alelnöke bírálta az Európai Unió álságosságát, mely e téren is szembetűnően nyilvánul meg: sem a nyelvtörvény visszavonására, sem a Benes-dekrétumok eltörélésére nem kötelezte Szlovákiát, ezen túlmenően pedig a felvidéki magyarok jogainak páros lábbal való tiprására sem reagál az unió. Más összefüggésben Balczó megismételte a Jobbik azon álláspontját, miszerint Magyarországnak csak kárára van az EU-tagság, ezért az adósságcsapdával együtt ebből a kelepcéből is ki kellene lépni.

Ami még az anyaország nemzetpolitikai, s ezen belül különösen a diplomáciai lépéseit illeti, Balczó élesen bírálta a magyar kormány tétovázását. Véleménye szerint több alkalommal is határozottan kellett volna tiltakozni a szlovák intézkedések ellen, mégpedig a pozsonyi nagykövet visszahívásával. Kritikával illette Sólyom László volt köztársasági elnök magatartását is, aki annak idején visszafordult a Mária Valéria hídról, miután a szlovákok nemkívánatosnak nevezték látogatását. (Sólyom Lászlót a komáromi hídon visszafordulásra késztették, hiszen a Szent István-szobor leleplezésére kívánt menni! – szerk. megj.)

A Jobbik alelnöke előadásában számos, a közvéleményt élénken foglalkoztató témát érintett a magyar földvédelemtől kezdve az oktatásügyön át egészen addig, hogy – egy hallgatói kérdés nyomán – a Jobbik képviselői hogy bírják megállni, hogy nem kalapálják el az MSZP szemérmetlenül hazudozó és nyomuló képviselőit, akik – Balczó szavai szerint – úgy tesznek, “mintha semmi közük nem lenne az elmúlt nyolc év gazságaihoz, kiváltképp a 2006-os eseményekhez”.

szd, Felvidék.ma/barikad.hu nyomán