matovic igor 19

Az ellenzéki pártok vezetői közül Igor Matovič kapta a legtöbb elsőbbségi szavazatot. Az általa vezetett Egyszerű Emberek és Független Személyiségek képviselői szabad kezet kapnak a szavazásoknál.

Matovič 70 ezer karikára számított, de 150 ezret kapott. Ezzel a lista utolsó helyéről az első helyen került be pártjából a szlovák parlamentbe. Ennek ellenére nem volt boldog – árulta el az aktuality.sk portálnak nyilatkozva. “A jobboldal szemszögéből nézem a választási eredményeket, és ezt tekintve csalódott vagyok. A jobboldal bukását a jobboldali pártok velünk szembe megnyilvánuló gőgje előre jelezte. Ez a gőg vezetett a jobboldali kormány bukásához is, amelyet egyébként megérdemelt.
Matovič konstruktív ellenzéki szerepre törekszik az ellenzéki padsorokban is. Készek támogatni a Smer által előterjesztett törvényeket, ha azok jók. “Lelkiismeretünk szerint szavazunk majd, nem pedig aszerint, hogy a javaslat vörös színű vagy kék” – mondta Matovič.

Az Egyszerű Emberek vezetője a Markíza televízió politikai vitaműsorában elmondta, számára a választások kellemes meglepetése volt a magas részvételi arány, és a Szlovák Nemzeti Párt kiesése a törvényhozásból.
Matovič mellett megszólalt a többi pártvezető is. Robert Fico, a Smer elnöke megismételte, készek a kettős koalícióra, de ha ez nem alakul meg, vállalják egyedül is a kormányzás felelősségét.
A Most-Hídat Bugár helyett Simon Zsolt képviselte. “Az ellenünk folytatott  piszkos kampányt tekintve jónak tartom pártunk választási eredményét” – mondta Simon, összhangban Bugár Bélának az MKP-t és a magyarországi médiát támadó korábbi szavaival. Simon szerint ennek az az eredménye, hogy elveszett százezer magyar szavazat.
Ján Figeľ, a KDH elnöke úgy látja, a választási eredmények önmagukért beszélnek. A KDH kész párbeszédet folytatni a Smerrel, de annak egyedül kell vállalnia a kormányzás felelősségét – mondta a KDH elnöke. Richard Sulík, a SaS elnöke és Dzurinda, az SDKÚ-DS elnöke is kizárta a Smerrel való koalíció lehetőségét.