33627

Április 22-én világszerte rengeteg környezetvédelmi programot szerveznek ezen a napon. A Föld napja már évtizedek óta mozgalommá vált, amit egy amerikai egyetemista indított el 41 éve. A természet szeretetére tanít bennünket, és a környezetvédelem fontosságára hívja fel a figyelmet.

Mint minden éven, az idén is a kassai Domček (Házikó) Szabadidő központ  a Rodostói Ház udvarán nagyszabású Föld-napi rendezvényt szervezett a Kelet-Szlovákiai Múzeum és a Kelet –Szlovákiai Energetikai Művek támogatásával és közreműködésével.
Erre az akcióra Kassa számtalan kisiskolása ellátogat, mert rengeteg érdekességgel találkozik bolygónkkal kapcsolatban.
A Márai Sándor Gimnázium és Alapiskola nagy súlyt fektet környezetünk megóvására, és minden alkalmat megragad arra,hogy tanulói kivegyék a részüket a természetvédelemmel kapcsolatos eseményekből. Folyamatosan szelektíven gyűjtjük a hulladékot, évente többször is papírt és elhasznált elemet gyűjtünk.
Alsósaink  minden éven rendszeresen részt vesznek ezen  a nagyszabású és  jó hangulatú akción.
Több állomáson különböző elméleti és gyakorlati feladatokkal próbálhatták ki tudásukat. Például kvízkérdéseket kellett megválaszolniuk Földünkkel kapcsolatban, majd hazánkban honos növényeket és növényi illatokat kellett felismerniük. Leglátványosabb foglalkozás volt a  flórával és a faunával kapcsolatos puzzle kirakó, azonban a legértékesebb díjakat a energia takarékossági kvízállomásnál lehetett nyerni.
Minden gyerek ezen kívül könyvjelzőt is készíthetett, ami majd erre a fontos napra emlékezteti őket. Ezután meglátogattuk a Miklós börtönt, ahol ízelítőt kaptunk a középkori Kassából.
Sok tudással és élménnyel gazdagodtunk, ami reméljük hozzájárul egy egészségesebb környezet kialakításához.

Tóth Mónika

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/04/33627a.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/04/33627b.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/04/33627c.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/04/33627d.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/04/33627e.jpg” width=”180″ height=”106″ title=”nagyithato” }nagyithato{/japopup}