33637

Peter Kažimír pénzügyminiszter az örökösödési- és az ajándékozási adó újbóli bevezetését tervezi, de az osztalék adót is emelné 20%-ra.

A pénzügyminisztérium szükségesnek tartja a közkiadások konszolidációját, s ehhez a 2004-ben, Mikuláš Dzurinda második kormánya ideje alatt megvalósított adóreform keretében megszüntetett örökösödési adó bevezetését is legitimnek tartja. Ezzel együtt az ajándékozási adót is be szeretné majd vezetni, mert úgy véli, leggyakrabban az ajándékozással akarnak kibújni az örökösödési adó alól. Hozzátette, hogy az átlagos bevétellel rendelkező polgárok helyzetét nem szeretné bonyolítani, elképzeléseit az adókulcsokat illetően azonban még nem pontosította.
Robert Fico miniszterelnök úgy fogalmazott, hogyha minden ilyen intézkedést úgy, mint az örökösödési adó, bankadó, jogi személyek jövedelemadója, a magasabb jövedelműek megadóztatása – helytelennek tartanának különböző okok miatta, akkor legalább 7%-os áfaemelést kellene végrehajtaniuk.
Megerősítette: a kormány nem fog áfát emelni.
A Smer tervei között továbbá 5%-os osztalékadó bevezetése is szerepel, ugyanakkor Peter Kažimír pénzügyminiszter az aktualne.sk információ szerint 20%-os osztalék adót javasol. Ivan Mikloš volt pénzügyminiszter tanácsadója, Tomáš Meravý szerint az 5% nagyon alacsony, s nem tartja jó megoldásnak. Az INESS szervezet elemzője, Radovan Ďuran arra hívta fel a figyelmet, hogy kettős adóztatásról van szó, s az adóemelés nem feltétlenül jó gyógyír a problémára. Az Eurostat információ szerint az Európai Unióban Szlovákia már az egyedüli, ahol nincs bevezetve az osztalékadó. Csehországban 15%-os, Lengyelországban 19%-os osztalékadó van érvényben. Az osztalékadót szintén 2004-ben szüntették meg.

Felvidék.ma