33967

“Az Európai Unióban a kisebbségi kérdés „standard rendezése” különböző autonómia modelleket hordoz, amiket meg kell itthon is honosítani” – véli Bárdos Gyula, az MKP Országos Tanácsának elnöke.

A Magyar Koalíció Pártjának közlönyében, a Hírvivő legújabb számában az aktuális helyzetről a a civil szféra legfontosabb feldatáról Bárdos Gyula, az MKP Országos Tanácsának elnöke nyilatkozik a vele készült interjúban. “A parlamenti választásokon két választókörzetben nyert az MKP, nyolc további járásban javítottunk két évvel ezelőtti eredményünkön, összességében azonban azt kellett megállapítanunk, hogy a magyarok az országos átlagnál jelentősen alacsonyabb arányban járultak az urnákhoz. Elgondolkodtató ez a passzivitás, amit nyilván sok mindennel lehet magyarázni, például a rossz gazdasági és szociális helyzettel, bizonyos fajta kilátástalansággal, de úgy látjuk, erre nem jó válasz a passzivitás, ezen változtatni kell. Ugyanakkor nem hagyhattuk figyelmen kívül a népszámlálás eredményeit sem, erről is sokan szóltak az országos tanács tagjai közül, hiszen megdöbbentő, hogy húsz év alatt 110 ezerrel lett kevesebb a szlovákiai magyarok száma. Valamennyiünk számára világos, hogy meg kell várni a legutóbbi népszámlálás részletes adatait, s akár falvakra lebontva kell majd elemezni az okokat, de bármilyen megállapításra jutunk is, rohamos fogyásunkat meg kell állítani. Ezt pedig csak összefogással lehet elérni, illetve olyan párbeszéddel, amely elvezet a lehető legjobb megoldások felfedéséhez. Mi úgy látjuk, meg kell állítani Dél-Szlovákia gazdasági diszkriminációját, az önerőre épülő gazdaságpolitikai célok megfogalmazását szorgalmazzuk. Sokat hallottuk az elmúlt húsz évben, hogy „standard felett rendezettek” jogaink, de tudjuk, ez nem igaz, hiszen az Európai Unióban a kisebbségi kérdés „standard rendezése” különböző autonómia modelleket hordoz, amiket meg kell itthon is honosítani, nem is szólva nyelvhasználati jogainkról, amelyek kapcsán Szlovákiának több ajánlást is megfogalmaztak különböző európai intézmények, amelyek nem valósultak meg. És mindemellett nekünk kiegyensúlyozott, jó viszonyt kell fenntartanunk a magyar kormánnyal, parlamenti pártokkal, hiszen megmaradásunkat és fejlődésünket ez mindenképpen segíti. Mindezt és még sok minden mást is végig kell mondanunk ahhoz, hogy korrigálni tudjuk az elmúlt húsz év gyakorlatát, amely az említett passzivitáshoz és népfogyáshoz vezetett. Ez most a politika és a civil szféra legfontosabb feladata”.

Az MKP legújabb közlönye elsősorban a kormányprogramot veszi górcső alá, a párt szakmai alelnökei Farkas Iván (gazdaság és régiófejlesztés), Őry Péter (önkormányzat és közigazgatás), Németh Gabriell (szociális ügyek, család- és egészségügy), Miklós László (mezőgazdaság és környezetvédelem, Szigeti László (kultúra és oktatásügy)és a Tőketerebesi járási elnöke, Szuperák Mária véleményezték Robert Fico pártjának programját. A Hírvivő legújabb száma megtekinthető és letölthető az MKP honlapjáról – itt.

Felvidék.ma, on