33971

Dunaszerdahelyen nagy érdeklődés kísérte a Hondurasban járt, többségében felvidékiekből álló expedíció élménybeszámolóját.

A VÁNDORLÁSS Polgári Társulás március 12-e és április 7-e között valósította meg a hondurasi Tawahka-expedíciót. Az élménybeszámolóra a kultúrház mozitermében került sor, mintegy kétszáz érdeklődő előtt. A beszélgetést Győry Attila író vezette.

„Nem véletlen, hogy Lao-ce-t, az ókori kínai gondolkodót hívom segítségül, amikor azt próbálom megfogalmazni: mi eredményezte, hogy a Vándorláss-csapat Eurázsia különböző hegyvidékein tett „kiruccanásai” után a világ egyik legkevésbé ismert trópusi esőerdeje felé vette útját. Kalandvágy, a kihívás keresése, avagy a megismerés vágya vetett bennünket a Moszkitó-partra? Hatan vágunk bele a Nagy Kalandba – Kovács Zoltán, Mátis Iván, Markó Gyula, Nagy Endre, Posta Tibor, valamint jómagam –, más-más elvárásokkal. Amiben már az elején biztosak vagyunk: 27 nap múltán olyan élményekkel térünk majd haza, melyekből egész életünkben meríthetünk. Vállalt küldetésünk, hogy néhány hetet töltsünk a földkerekség negyedik legnagyobb összefüggő esőerdejében élő tawahka és miszkító indiánok között, megfigyeljük a minden mozzanatában a Természethez kapcsolódó életmódjukat, megmásszuk a Colón-, azaz a Kolumbusz-hegység legmagasabb, ember által eddigelé meg nem hódított csúcsát, és barlangok után kutassunk Pimienta környékén. Sűrű heteknek nézünk tehát elébe…” – e szavakkal, gondolatokkal jelentkezett első naplójegyzetével Lőrincz Adrián, aki könyvet is ír majd az utazás élményiről, és az ott megfogalmazódott gondolatairól.

Az expedícióról – melynek megvalósulásához szponzori támogatással hozzájárult a Magyar Koalíció Pártja is hozzájárult. – a www.tawahka.eu honlap tájékoztat.

{japopup type=”slideshow” content=”images/stories/_esemenyek/2012/05/33971b.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/33971a.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/33971.jpg, images/stories/_esemenyek/2012/05/33971c.jpg” width=”200″ height=”106″ title=”nagyithato” }nagyithato{/japopup}