Néhány nappal ezelőtt arról írtam, hogy Bósza János Békemenetet szervez a szlovák-magyar megbékélésért, a jogegyenlőségért és az önrendelkezésünkért. Örömömre a hírt leközölte a Felvidék.ma hírportál, melynek ezúttal is köszönetemet fejezem ki.
Úgy gondoltam, mivel a jövőnkről van szó, ezt a jó hírt versengve leközli minden magyar nyelvű lapunk, sőt a szlovák média is hangos lesz tőle. (Az értesítők, ugyanis el lettek küldve!) Mert szilárd meggyőződésem, hogy nekik sem mindegy, ha az országban az elégedetlenség egyre inkább fokozódik a meg nem adott kisebbségi jogok miatt. A helyzetet figyelemmel kísérve sajnos nem így történt. Ennek ellenére bízom abban, hogy az említett akciót támogatni fogja politikai képviseletünkön kívül a Csemadok, civil szervezeteink, ifjúsági szervezeteink, valamint a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala is. Hiszen mindnyájan ugyanazért az ügyért harcolunk immár 100 esztendeje! A különbség csak az, hogy míg néhány szervezetünk évtizedek óta tovább folytatja meddő szópárbaját a mindenkori szlovák kormánnyal, addig Bósza megelégelve az egy helyben topogást, polgári tiltakozással teszi ugyanezt! Ezért is támogatom! Mivel azonban nem feladatom eldönteni, melyik a helyes út, és melyik nem, ugyanakkor a kettő sem zárhatja ki egymást, ezért támogatni illene mindkettőt. Mert a megosztottság mint oly sokszor megírtam már, a vesztünkbe sodor bennünket!!! Ugye nem ezt akarjuk kedves honfitársaim?
Végül a békemenettel kapcsolatban is lenne egy javaslatom: Hogy mindenütt elegen legyünk, a kevésbé kitartók Komáromból csupán a következő városba, Nagymegyerre mennének a csapattal, este meghallgatnák a polgárokkal való beszélgetést, majd visszatérnének járműveikkel és az autóbuszjáratokkal Komáromba. Ugyanezt tennék a nagymegyeriek és a dunaszerdahelyiek is. Végül a jól felkészültek, a somorjaiak és Pozsony környékének községeiből érkezők alkotnák a Pozsonyba érkezők magvát, kiegészülve azokkal az emberekkel, akik Komáromból és távolabbról is csak azért utaznak a fővárosba, mert úgy érzik, ott a helyük a nagygyűlésen!
Ami pedig írásom címét illeti, arra gondoltam, hogy ideje lenne elásni a csatabárdot, mellyel olykor egymásnak esünk, hogy a sötétséget végre a világosság válthassa fel a magyar fejekben, közösen keresve meg azt a bizonyos fényt az alagút végén!
Mészáros László, Felvidék.ma
