gubik laszlo

Gubík Lászlót felszólította az egészségügyi biztosítója, hogy jelentkezzen ki az egészségbiztosítási rendszerből.

Gubík László azon felvidéki magyarok egyike, akik felvették a magyar állampolgárságot, viszont továbbra is ragaszkodnak szlovák állampolgárságukhoz.
Ha megteszi, amire kérik, a továbbiakban egészségügyi biztosítás nélkül marad. Ha nem teszi meg, pénzbírsággal sújtható.
Az egészségügyi biztosító 2011 novemberében levélben kereste meg Gubíkot. Felszólították, igazolja, hogy rendelkezik állandó lakhellyel Szlovákia területén. Gubík tárgytalannak tartotta a megkeresést, ezért nem válaszolt. Amikor a márciusi előrehozott parlamenti választások idején bebizonyosodott, hogy törölték a választói névjegyzékből és a lakossági nyilvántartásból is, az erről szóló önkormányzati igazolással megkereste az egészségügyi biztosítóját.
“A biztosítóban – mivel egyetemista vagyok – a hallgatói jogviszony igazolását kérték tőlem. Ezt a budapesti iskolámból meg is kaptam, majd akkreditáció céljából elküldtem az oktatásügyi minisztériumba. A választ, illetve a szükséges igazolást pénteken kaptam kézhez, ezzel rögtön elmentem a biztosítóhoz” – nyilatkozta az MTI-nek Gubík László. Hozzátette: itt közölték vele, hogy ki kell jelentkeznie az egészségbiztosítóból és az állandó lakhelye elvesztése óta esetleg igénybe vett egészségügyi ellátás költségeit meg kell térítenie a biztosítónak.
Az üggyel kapcsolatban Lomnici Zoltán, az – érintett felvidéki magyaroknak jogi segítségnyújtást biztosító – Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az MTI-nek szombaton adott nyilatkozatában azt mondta: az eljárás biztosan jogellenes, és a mostani eset újabb bizonyíték arra, hogy a szlovák hatóságok jogsértések sorozatával próbálják elérni, hogy minél kevesebb határon túli magyar vegye fel a magyar állampolgárságot. Rámutatott: ezzel a fajta nyomásgyakorlással már a hasonló helyzetbe került Tamás Ilonka néni, a héten 100. születésnapját ünneplő legidősebb felvidéki magyar pedagógus esetében is próbálkoztak a szlovák hatóságok.
“A strasbourgi eljárás megindítását követően meghátrált a szlovák állam, és az ő esetében egy értesítést küldtek arról, hogy betegség és kórházi kezelés esetén nem kell fizetniük az ellátásért” – mondta Lomnici Zoltán.
Közel két hónapja az Emberi Méltóság Tanácsa a magyar állampolgárságukat nyilvánosan felvállaló felvidéki magyarokat érintő – a szlovák állam részéről történt – eljárás kapcsán tiltakozó levelet küldött Ivan Gašparovič szlovák államfőnek, majd Robert Fico kormányfőnek.
“A Tőkés László püspök úrral a szlovák államfőnek címzett levelünkre most érkezett egy semmitmondó válasz, amely azt bizonygatja, hogy Szlovákia nem diszkriminálja a magyar nemzetiségű állampolgárokat. A miniszterelnöktől még nem kaptunk választ” – közölte Lomnici Zoltán. Hozzáfűzte: rövidesen egy petíciót terjesztenek az Európai Parlament (EP) elé, amellyel azt szeretnék elérni, hogy az EP ezeknek a jogsértéseknek a megszüntetésére kötelezze Szlovákiát.

MTI nyomán Felvidék.ma