33921

Pfundtner Edit kilépett a Most-Híd tagjainak sorából. Az előrehozott választásokon éppen a parlamenti bejutást lezáró vonal alatt végzett.

A Sme napilapnak azt mondta: egy kis ideig szabad ember akar lenni, döntése okait nem részletezte. „Tiszta lelkiismerettel és emelt fővel távozom” – ennyire szorítkozott. A lap emlékeztet rá, a választások után Pfundtner Edit nem titkolta csalódottságát, mert úgy érezte, mind a kampányban, mind korábban a parlamentben becsülettel dolgozott. A párt „férfiairól” annyit mondott: a nőket csak amolyan szépségtapasznak tartják a politikában, miközben saját klikkeket alakítanak ki.
Pfundtner Edit, az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta: mostani döntése már hosszabb ideje érett. Pfundtner – aki főként a kisebbségi politikával foglalkozott a párton belül – a Most-Hídból való kilépéseinek okait nem akarta pontosítani.
Kizárta, hogy távozása azzal függött volna össze, hogy a parlamenti választásokon nem jutott volna mandátumhoz. “Azok, akik ezt állítják, csak le akarják egyszerűsíteni a helyzetet. Döntésem egy hosszabb folyamat eredménye volt, ez a folyamat nem a választásokkor kezdődött és nem is akkor ért véget” – mutatott rá a leköszönt alelnök. Hozzátette: jelen pillanatban még nem tudja, hogy a jövőben a politikában akar-e maradni.
“Nyilvánvaló, hogy emberek nem szoktak kilépni a pártokból amiatt, hogy éppen nem jutottak be a parlamentbe, ebben az esetben ugyanis nagyon sokan kilépnének” – mondta el az MTI-nek Öllös László politológus Pfundtner távozásával összefüggésben. Hozzátette: Pfundtner nem tartozott “az erős emberek” közé a párton belül, ugyanakkor egy időben ő volt megbízva azzal, hogy a kisebbségi ügyek nagy részét felügyelje, hasonlóképpen mint az utóbbi időszakban Vörös Péter.

Pfundtner a lapnak cáfolta, hogy Daniel Lipšic lehetséges új jobboldali pártja felé kacsintgatna, azt azonban nem zárta ki, hogy a jövőben majd mégis belép valamelyikbe.

A Sme, MTI nyomán, Felvidék Ma

{iarelatednews articleid=”33494″}