33968

A választások után legjellemzőbben a Most-Hídtól mentek el politikusok, de más jobboldali pártoknál is változtatások lehetnek.

Alig több mint két hét hónappal a választások után a jobboldali pártok sajátos dilemmája, hogy milyen taktikát kövessenek a jövőben a SMER-rel szemben, és miként határolják el magukat a riválisaiktól – mondta Tokár Géza politikai elemző, újságíró a Pátria rádiónak nyilatkozva. Véleménye szerint jelenleg azt látni, hogy a jobboldali pártok ezekkel a dilemmákkal képtelenek megküzdeni. Ami a személyi változásokat érinti, azok attól függnek, hogy éppen az adott pártban milyenek a hatalmi viszonyok. Míg az SDKU-ban egy szabad versenyt biztosító elnökválasztás fog lezajlani, addig a KDH-ban Daniel Lipšic verseny nélkül távozik, mert annyira reménytelennek ítéli meg helyzetét.

A Most-Híd esete bizonyos szempontból egyedi, mivel megvannak azok a választói – elsősorban a magyar nemzetiségű választók, akiket a többi ellenzéki párt nehezen tud megszólítani – folytatta elemzését a politológus. A Most-Hídban történt átrendeződések azt mutatják, hogy Bugár Béla pártja hangsúlyosan próbálja megszólítani a szlovák nemzetiségű választókat is, viszont – Tokár Géza véleménye szerint – sokkal fontosabb tényező, hogy olyan magyar nemzetiségű személyek távoztak a pártból, mint Vörös Péter vagy Pfundtner Edit, akik a szlovákiai magyar közösségben már ismertek voltak. Ez abban okozhat törést, hogy a pártnak nem igazán lesz mondanivalója a magyar kisebbség számára. Nagyon kevés az a magyar politikus a Most-Hídban, aki egyáltalán képes megfogalmazni a szlovákiai magyar nemzetiség érdekvédelmi képviselését a párt oldaláról. Az eltávozott politikusaik ezt képviselték, viszont akik maradtak, azok közül a vezető politikusaik közül soknak szinte kínos a kisebbségi témáról beszélniük. Ha a Most-Híd meg akarja tartani a támogatottságát a szlovákiai magyarok között, akkor okvetlenül szükséges felépítenie néhány olyan személyiséget, aki nemzeti irányultságú lesz, és kimondja azokat a dolgokat, amelyeket igazából csak az MKP–tól hallanak ezek a választók. Véleménye szerint az MKP–nak saját magának kell megtalálnia a problémáira a megoldást, nem bízhat abban, hogy a Most-Híd szétesik.
Érdekesség kép azt a jelenséget említette még meg a politológus, ami már korábban is előfordult a választások után, hogy a közvéleménykutatók “hirtelen elkezdik pontosan mérni” a viselt pártokat. Az MKP 4,6 %-on áll, ez ugrás a választáson elért eredményéhez képest.

A Polis ügynökség felmérése (1478 fős minta május 5-12 között): Smer – 46,9%, Egyszerű Emberek – 9,5%, KDH – 8,3%, SaS – 5,2%, Most-Híd 6,4%, SDKÚ-DS 4,8%, SNS – 4,8%, MKP 4,6%

BB