33908

2012. július 24. és 29. között tartják meg Tusnádfürdőn a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor 23. rendezvénysorozatát, melynek többek mellett a felvidéki választások is témája lesz.

Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a május 10-én Kolozsvárott tartott sajtótájékoztatón elmondta, a Fidesz mellett Tusványos a második legkedvesebb gyermeke. Úgy vélte, az idei rendezvényre olyan időszakban kerül sor, amikor sok minden változik a térségben.
A közép-európai összetartozás, stabilitás, fejlődés kérdését tartotta az egyik legfontosabb aktuális kihívásnak. “Fontos, hogy tudjuk formálni a folyamatokat” – hangsúlyozta a rendezvény politikai jellegére utalva az államtitkár. Tusványos fesztiváljellegével kapcsolatban Németh Zsolt elmondta, a magyar fiatalok ma már megannyi fesztivál közül válogathatnak a nyári időszakban. Tusnádfürdőnek, Bálványosfürdőnek, és a kettő közt fekvő Szent Anna-tónak azonban sajátos szelleme van, és – a települések nevének az összevonásából született – Tusványos sokat tett e szellem életben tartásáért. Úgy vélte, a Tusványos “a legprofibb amatőr fesztivál”; nem profitorientált rendezvény, de komoly hozadéka van az élet megannyi területén.
Németh Zsolt az MTI kérdésére megerősítette, idén is előadást tart a rendezvényen Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az idei Tusványosnak az adja meg a jellegét, hogy 2012-ben a Kárpát-medence megannyi országában választásokat tartanak. Lezajlott már felvidéki és délvidéki választás, Tusványos időpontjában az erdélyi magyarság is túljutott már az önkormányzati választásokon, és készül a parlamenti választásokra, akárcsak a kárpátaljai magyarság. Toró valószínűsítette, hogy addig már ismert lesz a román választójogi törvény, amely alapján az őszi romániai parlamenti választásokat tartják. “A nagy feladvány az lesz, hogyan is építsük ki az erdélyi magyarság új egységét, hogy az ne csak szlogen legyen, hanem tartalommal is meg tudjuk tölteni” – jelentette ki Toró.
Jakab Attila, a tábor főszervezője úgy vélte, a civil, ifjúsági szférában Tusványos olyan, mint a motorsportban a Forma-1. Megemlítette, az elmúlt években sokat foglalkoztatták a tábor résztvevőit az erdőből be-belátogató medvék. Idén úgy döntöttek, a medvét a rendezvény kabalaállatává, jelképévé léptetik elő.

Gazda Árpád, MTI nyomán Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”29695,29490,23473″}