34447

Kárpátalján idén mintegy 250 magyar hallgató szerzett felsőfokú végzettséget. A közmédia külhoni tematikájú műsora csütörtöki adásában a diplomaátadás örömteli pillanatai mellett a magyar oktatás helyzetéről is átfogó képet ad.

A Kárpát Expressz csütörtöki adása a kárpátaljai felsőfokú oktatásról számol be. Az összeállításban elhangzik, hogy a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Karán idén mintegy 250 diák szerzett felsőfokú diplomát. Az elmúlt évekhez képest a kisebbségek számára kedvező változások történtek az ukrajnai felsőoktatásban. 2008 után például ismét lehet magyar nyelvből felvételizni, igaz csak a magyar filológiára.
Az ungvári egyetem magyar karán közel 300-an tanulnak, az egyetemen viszont mintegy 1000-re tehető a magyar diákok száma.
„Tanárképzéssel foglalkozunk filológiából, történelemből, fizikából és matematikából – tájékoztat Spenik Sándor, az ungvári egyetem dékánja. – A diploma átvétele után a végzettek főleg a magyar iskolákban tudnak elhelyezkedni, de a diploma arra is feljogosítja őket, hogy ukrán iskolákban is előadjanak.”
A műsor az elmúlt évek magyarokat sújtó felvételi módszerére is részletesen kitér. Eszerint Ukrajnában a végzősök az emelt szintű érettségin szerzett pontokkal jelentkezhetnek csak főiskolára vagy egyetemre, és ukrán nyelvből kötelező vizsgázniuk.
„Ez volt az első évfolyam, amikor jóformán mást nem is kértek számon rajtuk, csak az ukrán nyelv- és irodalom tudását – kommentálja a rendszert Orosz Ildikó, a beregszászi főiskola elnöke. – Ez az évfolyam létszámán is meglátszik: noha sok a jelentkező, akik a többi tárgyból jól szerepeltek, nem volt jogunk felvenni őket az ukrán nyelvből elért rossz eredményeik miatt.”
Idén azonban a felvételi rendszerben a nemzeti kisebbségeknek kedvező változások léptek életbe. Amennyiben valaki jól teljesít a szaktárgyából, akkor is beadhatja kérelmét a felsőoktatási intézménybe, ha ukrán nyelvből nem érte el a minimális ponthatárt. Szakemberek szerint a felvételi rendszer további finomításokra szorul.
Adás: 2012. június 21., csütörtök (Duna 6.00), Tudósító: Iváncsik Attila, Szerkesztő: Martin Tímea

Csermák Zoltán