35187

A Kereszténydemokrata Mozgalom még idén szeretné lezárni azt a kérdést, ki legyen a közös jobb-közép ellenzéki államfőjelölt, s úgy tűnik: a megfelelő embert saját soraiban keresi.

A megbeszélések és nem hivatalos eszmecserék során Ján Čarnogurský és Pavol Hrušovský neve került már szóba, Pavol Abrhan alelnök szerint azonban többnyire Hrušovský személyével foglalkozik a párt. A kereszténydemokraták a párton belüli egyetértés mielőbbi tető alá hozását azért tartják fontosnak, hogy hivatalosan is tárgyalhassanak jelöltjükről a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióval (SDKÚ-DS), valamint a Most-Híddal.
Igor Matovičcsal feltehetőleg tárgyalniuk sem kell, ő ugyanis elutasította Pavol Hrušovskýt mint elnökjelöltet. Szerinte Hrušovskýnak politikai nyugdíjba kellene vonulnia, nem egy még rangosabb tisztségbe. Az SDKÚ-DS egyelőre nem nyilatkozott. Lucia Žitňanská parlamenti képviselő szerint lehetséges, hogy az államfő-keresési igyekezet mögött az áll, hogy a KDH találja meg a jobboldal új vezérét.
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke a hírügynökségeknek kizárta, hogy neki magának lennének államfői ambíciói. Arra hivatkozott: máig előítéletekkel nézi Szlovákiában a többség azt a politikust, akinek kisebbségi kötődései is vannak. Bugár szerint egy minden párt számára elfogadható jobboldali személyiség jelölése lehetne a megoldás. Ő a posztra több embert is alkalmasnak tart. Azt kizárja, hogy a Smer állítson olyan jelöltet, akit a jobboldal is támogatni tudna.
Iveta Radičová, aki legutóbb méltó riválisa volt Ivan Gašparovičnak, egyelőre kizárja, hogy visszatérjen a nagypolitikába. Pedig Ján Baránek szociológus szerint most is neki lenne esélye megtörni azt a gyakorlatot, hogy csak erős politikai párt jelöltje kerülhet az államfői székbe. Radičová mellett Baránek is Hrušovskýnak ad esélyt – abban az esetben, ha sok párt felsorakozik mögé.
Fotó: tasr, ngyr