35110

A községben a Csemadok alapszervezete 1991 óta minden évben megemlékezik a Szent Korona, ill. Szent István királyunk ünnepéről. Idén augusztus 19-én ünnepelnek, fellép Vadkerti Imre is.

Legtöbbször kultúrműsorral, előadóval tisztelegnek e nemzeti ünnep alkalmából őseink előtt.
Két éve a szervezők úgy gondolták, hogy a legméltóbb hely mégis e megemlékezésre a helyi katolikus templom, ahol imával, egyházi énekekkel tették meghittebbé az ünnepet. Tavaly körmenetet is tartottak, s ugyancsak a templomban egy előadás kíséretében bemutatásra került a magyar Szent Korona másolata. Ez a rendezvény már régiós szintű volt, több településről is eljöttek a meghívott vendégek.
Ez év augusztus 19-én, az ünnep keretében megemlékeznek a település első írásos emlékének 855. évfordulójáról. Ebből az alkalomból a templom előtt kerül sor az ősi magyar kapu felállítására és felszentelésére. Délelőtt hálaadó szentmise lesz az évforduló emlékére.
Délután 15.00 órakor a templom előtt ünnepi beszédet mond Pálmai József tanár Esztergomból, az emlékjelet bemutatja Smith Róbert szőgyéni fafaragó. Köszöntőt mond a rendezvény védnöke Bíró Ágnes, az MKP igazgatója és Nagy László, a Pozsonyi Magyar Nagykövetség tanácsosa. Közreműködik Szulényi Valéria (vers), Pálmai József (ének) és a nyugdíjas klub éneklő csoportja. 16.00 órától a kultúrház melletti szabadtéri színpadon fellép Vadkerti Imre énekes.
Szeretettel várnak mindenkit a rendezők.
Dániel Erzsébet, Felvidék.ma