35901

Az Emberi Méltóság Tanácsa az MKP pozsonyi székházában tartott sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elkészült az Európai Parlament Petíciós Bizottságához az a beadvány, amely a szlovákiai jogsértésekről szól a magyar állampolgárságot felvevők személyekkel szemben.

Lomnici Zoltán,  a tanács elnöke elmondta, azért döntöttek a petíció, mert „vitathatatlan, hogy az elmúlt hónapokban azokat a felvidéki magyarokat, akik felvették a magyar állampolgárságot, és egyúttal jelezték, hogy nem kívánják elveszíteni a szlovákot – hiszen a szlovák alkotmány értelmében ezt csak saját akaratukból veszíthetnék el – gyakorlatilag hatósági üldözésnek tették ki: törölték őket a lakcím-nyilvántartásból, megpróbálták elvenni a dokumentumaikat, nem szavazhattak.  Szlovákia  az Európai uniós normákat durván megsértve jár el. Ilyen esetben az anyaország civil szervezete, az Emberi Méltóság Tanácsa nem hallgathat, és addig küzdünk, míg ezt a szégyenteljes, a beneši dékrétumokhoz is hasonlítható szlovákiai állampolgársági törvényt nem helyezik hatályon kívül. Elfogadhatatlan, hogy valakit csak azért büntetnek állampolgárságának megvonásával, mert vállalja az anyaországhoz való kapcsolatát is.
Mire hivatkoznak a petícióban?
– Minket a politikai szempontok nem befolyásolnak, a konkrét jogsértésekre mutatunk rá. A petícióban kizárólag az EU-normák megsértésére hivatkozom. Azt kérem, hogy az Európai Unió, mint jogközösség lépjen fel az ellen az állam ellen, amely nem hajlandó az uniós normákat tiszteletben tartani, és üldözi azokat a polgárokat, aki számára kényelmetlenné váltak. Szlovákia  számos EU-jogot sértett meg, köztük a jogbiztonság elvét, a diszkrimináció tilalmát, az arányosság követelményét.
Mi lesz az eredménye ennek a beadványnak?
– Ez nyilván több hónapos folyamat, de eljuthatunk oda, hogy ez az ügy az Európai Unió bírósága elé kerüljön. Van rá esély, ne feledjük, például a magyar bírák nyugdíjának ügyét is egy finn bíró kezdeményezte. Az Európai Unió bíróság már több esetben állapította meg egy-egy állam jogsértését. De bízom abban is, hogy Szlovákiában többségben vannak a józanul gondolkodó politikusok, akik elérik, hogy ezt a törvényt hatályon kívül helyezzék. Ha ez megtörténik, a petíciót visszavonom.

Az MKP szeptember 22-i országos kongresszusa is kiállt a kettős állampolgárság intézménye mellett, és támogatásáról biztosította azokat, akiket a szlovák államhatalom ez ügyben zaklat. Berényi József egyébként maga is tagja az Emberi Méltóság Tanácsának.  „Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága már a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatban is hozott egy pozitív döntést, hiszen Szlovákiának magyarázatot kell adnia arra vonatkozóan, hogy azok miért van továbbra is érvényben . Komoly előrelépés lenne az is, ha most is megkérdeznék Szlovákiát, hogy miért veszik el az emberek állampolgárságát akaratuk ellenére. Ez a petíció egy a jogi lehetőség közül, természetesen minden egyéb lehetőséget is ki kell használni ez ügyben. És történnek dolgok Szlovákiában is. Friss hír, hogy  a magyar állampolgárságot felvevő Kassai Gyulát érintve a nyitrai rendőrség szabálytalan eljárásra hivatkozva hatályon kívül helyezte a lévai rendőrség határozatát. És várjuk az alkotmánybíróság döntését is” – mondta a Magyar Közösség Pártjának elnöke.

Krasznahorkáért is
A sajtótájékoztatón  Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsának ügyvezetője elmondta, minden tőlük telhető segítséget megadnak ahhoz is, hogy az idén márciusban leégett krasznahorkai vár minél hamarabb ismét „régi dicsőségében” működjön. Magyar múzeumok képviselőivel tárgyaltak a műtárgyak magas szintű restaurálása érdekében.

Felvidék.ma, ON

{iarelatednews articleid=”35894″}