37214

 A Kicsi Hang új hanghordozója az Induljunk Betlehembe címet kapta. Az adventi időszakban szinte mindennap megörvendeztették közönségüket.

Huszonöt koncertet adtak Brüsszeltől Erdélyig, Felvidék szerte felhangzanak a magyar irodalom ismert, vagy éppen sosem énekelt kincsei.
Tizenkét évvel ezelőtt a Galántai Magángimnáziumban a ballagó osztály számára a diákok műsort készítettek, amelyben fellépett az egyik tanár is. Gitáron kísérte éneklő tanítványát. A tanár Menyhárt József volt, a diák pedig Borbély Katalin, belőlük lett később a Kicsi Hang.
“A rákövetkező évben, ez már 2001 tavasza, részt vettünk a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Versenyen, akkor már létezett egy megzenésített vers kategória, és azon a megmérettetésen elindultunk. Nevet kellett választani, így lettünk Kicsi Hang” – mondja Menyhárt József.
Katalin akkor még fiatalabb volt, de viszont a hangja már akkor is komoly minősítéseket ütött meg, és egy ilyen vicces név alakult ki belőle. Néha gondolkodnak is rajta, lehet, hogy valami komolyabb nevet is választhattak volna, de már nem változtatnak, most már ez így marad.
Az együttes ugyan Galántán alakult, de József Nyékvárkonyban él, Katalin pedig tardoskeddi származású és jelenleg Komáromban lakik. Így a duót nem lehet helyhez kötni, már csak azért sem, mert a megalakulás óta eltelt tizenkét év alatt megfordult már nemcsak az országban, hanem annak határain túl is. Szinte hetente van fellépésük, rengeteg iskolában, művelődési központban kiengedték már a hangjukat.
Egyszerű ez (2003), a Ki viszi át…? (2006), a Dúdoló (2008), a Hajónapló/A malomnak nincsen köve (2009) dupla gyerekalbum és a jubileumi Tízes (2011) című albumok után most megjelent az Induljunk Betlehembe (2012) című hanghordozójuk, amelyen adventi dalokat is énekelnek.
“Ezeket az adventi dalokat már több éve énekeljük iskolásoknak, és most érett meg bennünk az a gondolat, hogy ezt hanghordozó formájában is kiadjuk. Először arról is beszélgettünk, hogy egy gyermeklemezt adunk ki, de végül is ennél maradtunk, hogy egy ilyen adventi összefoglaló koncertet hozunk össze, ami gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt íródott” – nyilatkozta a Magyar Magazinnak Lantos Borbély Katalin.
A Kicsi Hang új lemezbemutató koncertje egy másik határon is túlra esett. A karácsonyt váró új anyagát a bécsi Pazmaneum közönsége hallhatta először. “Igazság szerint ez a műsor már több mint három éve van, 3 éve járunk ezzel az adventi műsorral, csak az idén került CD-re. Kicsit megspékeltük ezzel a Bertók Istvános dallamvilággal, azért is turnéztunk decemberben nagyon sok helyre” – mondja Katica.
Egészen pontosan huszonnégy nap alatt huszonöt koncertet adtak Brüsszeltől Erdélyig és szinte az egész Kárpát-medencében felhangzottak a magyar irodalom ismert, vagy éppen sosem énekelt kincsei. Az Induljunk Betlehembe című albumban Nagy László, József Attila, és Sinka István versei mellett felvidéki szerzők sorait is megzenésítették, de hallhatók egyházi és népi énekek is a lemezen. A karácsonyváró műsorban az ugyancsak felvidéki dzsesszzenész is fellép a duóval.
A Kicsi Hangot sokáig duóként ismerte a közönség, a tízéves jubileumi koncerten viszont nagyobb zenész gárdával állt színpadra. A zenészek közt volt a dunaszerdahelyi Bertók István is, akinek a neve szinte már összeforrt a Kicsi Hanggal, hiszen majdnem minden koncertjükön fellép velük és az új albumon is szerepel.
“A dallamokat József szerzi, én viszont inkább az aranzsálást, azt hogy tömöttebb hangzás legyen, mint ezen a CD-n is, van dob, saxafón, hegedű, zongora, basszus, úgy hogy arra törekszünk minél nagyobb legyen a hangzás, a Kicsi Hangból nagy hang legyen” – nyilatkozta Bertók István.
A lemezbemutató koncerten megteltek a kultúrházak, hiszen rengetegen szeretik az együttes zenéjét.
Dunaszerdahelyen Gányovics Jolán így nyilatkozott: “Aki az életben keresi a szépet, az értékeset , az a Kicsi Hangot keresse, ott megtalálja a mondanivalójukban, a verseiben, az egész lényükben, ahogy énekelnek, az a tisztaság, az az angyali szelídség sugárzik belőlük” – mondta.
A vastaps is bizonyította, van értelme verseket megzenésíteni, mert ezzel is közelebb lehet hozni az irodalmat az emberekhez.
A tervek szerint a következő gyermeklemezre sem kell sokáig várakozni. Mint Katica elmondta szeretnének egy gyermeklemezt kiadni, legújabb Morc kapitány kalandjait. Három éve adták ki a Hajónaplót és jövőre ennek a folytatását, Utazás a világ végére és vissza címmel jelentetik majd meg.

STV Magyar Magazin, Duna Tv nyomán Felvidék.ma