bugar bela 4

Bugár  Béla addig szeretne a Most-Híd élén maradni, amíg nem talál megfelelő utódot pártja élére, aki képes lesz a pártot gond nélkül egybetartani és a választók bizalmát is bírja.

A SITA hírügynökségnek adott interjújában a pártelnök azt nyilatkozta, nem olyan egyszerű dolog az új líder fellelése. „Dolgozunk rajta és építjük fel az embereinket. Megfigyeljük, ki hogyan nyilvánul meg a parlamentben, a sajtótájékoztatókon vagy a tévéműsorokban. Ez nagyon fontos, mint ahogyan az is, hogy gyakran kijárjanak a választópolgárok közé” − tette hozzá.
Mint mondta, lehetséges, hogy a jövendő pártelnök már a parlamentben ül. „Természetesen nem törvényszerű, hogy ennek így kell lennie” − tette hozzá.

Bugár optimistán nyilatkozott az északi országrészekben történő pártépítéssel kapcsolatban is. „Miután ellenzékbe kerültünk, észrevettük, hogy néhány tagunk elment tőlünk. És nemcsak északról, de legfőképpen onnan. Néhány esetben a Smer állt e mögött. Az egyikük el is mondta nekünk, hogy nincs állása és ajánlottak neki egyet, de csak akkor alkalmazzák, ha kilép a Mostból. Én azt mondtam neki, hogy tegye ezt, mivel mi nem tudunk megélhetést biztosítani a számára” − mondta Bugár, majd hozzátette, voltak olyanok, akik pártja kormánytagságától valamiféle előnyöket reméltek.
„Most viszont már nem várják el ezt. Aki most lép be a pártba, hisz az eszméiben és a céljaiban. Új klubjaik alakulnak Dél-Szlovákiában és északon is. Elkezdődött a pártstruktúrák kiépítése az északi és a déli országrészekben is” − fűzte hozzá a párt elnöke.

SITA, ford. dé