37244

 Dolník Erzsébet, Gubík László és Kassai Gyula megkapták az újabb beidézést a lévai őrsre.

“Ez az idézés lényegében a múltkori folytatása. Karácsony előtt nem mentünk be, így várható volt, hogy januárra érkezik majd egy következő” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Gubík László.  “Szóbeli tisztázását szeretnék az ügynek azon kérdésben, miért nem adjuk le személyi igazolványunkat. Mi kitartottunk álláspontunk mellett, ill. megírtuk, hogy ügyvéd jelenlétében vagyunk csak hajlandóak bemenni az őrsre. Most kaptunk tehát egy újabb időpontot, január 8-ra” – nyilatkozta Gubík.
Mint ismeretes a rendőrség karácsony előtt, december 19-re idézte be Gubík Lászlót, Dolník Erzsébetet és Kassai Gyulát, hogy megtárgyalják velük a szlovák személyi azonossági igazolványuk le nem adásával kapcsolatos szabálysértést, s felszólították őket, hogy adják le szlovák igazolványukat.
Az újabb idézést ezúttal is mindhárom lévai megkapta. Az ünnepek után egyeztetnek ügyvédjükkel.
Legutóbb közös nyilatkozatban kérte a szlovák állampolgársági törvény rendelkezéseinek és az azok alapján a felvidéki magyar állampolgárokkal szemben indított eljárásoknak a felfüggesztését a szlovák kormánytól az Emberi Méltóság Tanácsa (EMT) és a Magyar Közösség Pártja (MKP).
Lomnici Zoltán, az EMT elnöke elmondta, hogy kérték Robert Fico kormányát, hogy a szlovák állampolgársági törvény alkotmánybírósági elbírálásáig függesszék fel a hatósági akciókat. Úgy tűnik indítványuk nem talál meghallgatásra, pedig szívesen mondanák, hogy a 2013 e vonatkozásban a tolerancia éve lehetne.
Berényi József, az MKP elnöke ekkor ismételten figyelmzetett, hogy Fico kettős mércét használ, míg a felvidéki magyar állampolgárokat megfosztják szlovák állampolgárságuktól a külföldön élő, szlovák állampolgárságot szerzett szlovákokkal szemben senki sem alkalmaz ilyen intézkedést és azok a szlovákiai választásokon is részt vehetnek.

Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36996,37116″}