37031

2012. december 13-án valósult meg a szlovákiai magyar gyermek néptánccsoportok versenye Rozsnyón a Történelmi Városházán.

A rendezvényt a Dernőért és a Borostyán Polgári Társulások szervezték Kassa Megye, Rozsnyó város, Dernő Község, a Gömöri Kézművesek Társulásának és a Gömöri Művelődési Központ támogatásával.

A zsűri a nap folyamán az előadást, koreográfiát és a délutáni elméleti részt is figyelembe vette az értékelésnél. A szakmai zsűri öt tagú volt – Darmos István és felesége Éva, néptáncpedagógusok Magyarországról, Varga Norbert, a Rakonca Gyermek Néptáncegyüttes vezetője Fülekről, Pál Balázs Ilona a rozsnyói Zeneiskolából és Novotná Helena a Gömöri Művelődési Központ igazgatónője. Hat gyermek tánccsoport nevezett be a versenybe – a Rozmaring-sarj Abaújszináról, az Árvácska Kassáról, a Kelepelők Buzitáról, a Kincskeresők Dernőről, a Kisgömör Rimaszombatból, a Pitypang Losoncról. A Majd eccer zenekar Dernőről kísérte a fellépőket.
A zsűri értékelése alapján az Árvácska, a Kincskeresők és a Kelepelők arany kategóriások lettek, a Pitypang és a Kisgömör ezüst kategóriások, még a Rozmaring a hagyomány feldolgozás különkategóriát kapott. Az oklevélen kívül a díjak átadására és emléknyaklánc átadására került sor mindegyik fellépőnek.
A nézők is gyerekek voltak, a környékbeli falvak alapiskoláinak tanulói, a tornaljai magyar alapiskola és óvoda diákjai, valamint a rozsnyói két magyar tanítási nyelvű alapiskola tanulói. A helység megtelt, a 180 férőhely – szék kevés volt a nézőknek. Rajtuk kívül még 150 fellépő gyermek volt. A szervezők rengeteg zsíros-hagymás és lekváros kenyérrel kedveskedtek a gyerekeknek. A rendezvény táncházzal ért véget, melyet játékos formában Kristóf Tibor, Dendis Ágnes, Répássy Lucia és Tisza Hilda tartottak. A résztvevők az egész napos rendezvényről úgy távoztak, hogy szívesen részt vennének a jövő évben is ilyen rendezvényen.
BB, Felvidék.ma