37049

 Döntőjéhez érkezett a Thália nyomában címet viselő vetélkedősorozat, melynek célja elsősorban az volt, hogy a középiskolás diákokat játékos módon bevezesse a színház történetébe.

A hatvanéves jubileumát ünneplő Komáromi Jókai Színház első alkalommal szervez ilyen jellegű rendezvényt, de szeretnék, ha a további évadokban is folytatódna ez a törekvés.
A Komáromi Jókai Színház 2012. márciusában, a színházi világnapon hirdette meg a színháztörténeti vetélkedőt, melyre első körben 9 középiskolai csapat jelentkezett. A gútai középdöntő után négy háromtagú csapat jutott a középdöntőbe, ők mérkőznek majd meg 2012. december 19-én a Komáromi Jókai Színházban.
A verseny, ahol a szlovákiai magyar színháztörténetből kiinduló, ugyanakkor kreativitást is igénybe vevő feladatokat kapnak majd középiskolás diákok, 9:00 órától kezdődik. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! 

Skronka Tibor, Felvidék.ma

{iarelatednews articleid=”36217″}