36897

A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) Szakpolitikai munkacsoportjának ülésére december 4-én került sor. A Felvidékről Bárdos Gyula (MKP) vett részt a tanácskozáson.

Az ülés napirendi pontjai között szerepelt L. Simon László kultúráért felelős államtitkár előadása a kulturális együttműködésről a Kárpát-medence magyar közösségei között, valamint Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója egy sikeres program újraindításáról, a Kárpát-medencei örökségvédelemről szólt. Felkért hozzászóló volt Biró Zsolt, újságíró, MPP-elnök volt.
Vejkey Imre (KDNP) szerint előremutató, konstruktív volt a tanácskozás, amelyen gyakorlati megoldásokról tudtak beszélni.
Szabó Vilmos (MSZP) úgy vélte, hogy erősödött a konszenzus a felek közötti együttműködésben. Elmondta: az ülésen a részt vevők arról állapodtak meg, hogy kiegészítik a tagszervezetek javaslatai alapján a 2010-ben a KMFK által elfogadott, kultúra és közművelődés területét érintő stratégiai dokumentumot. Ezt a KMKF plenáris ülése is megtárgyalja majd – jelezte.
A 2012-ben újraindított projekt keretében az idei évben várhatóan 17 műemlék újulhat meg. Rekonstruálták a küküllővári templom freskóját, feltárták és helyreállították a szászsebesi ferences rendi templom gótikus ablakait.
A tervek szerint 2013 tavaszán befejeződik a székelydályai református templom festett famennyezetének tíz éve húzódó felújítása, jelentős támogatást kapott a gyulafehérvári római katolikus székesegyház homlokzatának felújítása, és támogatást kapott a felvidéki Torna XIV. századi freskókkal gazdagon díszített római katolikus templomának felújítása is.

A Felvidékről Bárdos Gyula, a Magyar Közösség Pártja Országos Tanácsának elnöke vett részt a KMKF munkacsoportjának ülésén. Portálunknak nyilatkozva elmondta, hogy a találkozó résztvevői kimerítő, részletes tájékoztatást kaptak a kulturális együttműködés lehetőségeiről. “Parázs eszmecsere folyt. Nagyon fontosnak tartom, hogy a felvidéki magyarság ebbe az együttműködésbe minél nagyobb mértékben bekapcsolódjon. A szakpolitikai munkacsoport ülése küldetésének megfelelően jó kiindulási alap lehet a Kárpát-medencei Képviselők Fórumának következő plenáris ülésére, melyre várhatóan 2013 februárjában kerül sor.”

A munkacsoport azzal a céllal jön létre, hogy a MÁÉRT szakbizottságaiban folyó konzultációk mellett a KMKF tagjai rátekintést nyerjenek az egyes szakterületeken folyó munkára, javaslatokkal élhessenek azzal kapcsolatban. A munkacsoport napirendjén szereplő kérdések és a munkacsoport összetétele évente változik.

kmkf.hu, Felvidék.ma