Megtévesztő a cím, ugyanis semmi kriminális nincs az ügyben. Csupán! diákokról, tanárokról szól ez a kis történet. Nem a pedagógussztrájkot veszem górcső alá, ámbár erről a helyről is kívánom nekünk, a „nemzet napszámosainak, hogy végre méltóképpen jutalmazzák a munkánkat/hivatásunkat…
De miféle az a történet, aminek lehet még hírértéke sztrájkon, elégedetlenségen, negatív információn felül? Elképzelhető egyáltalán pozitív töltettel valamiről úgy írni, hogy a tartalom erejével hasson? Hír-e a kisember sikere? Érdemes-e mindezt megosztani a többiekkel, s nem csupán egy „letudva” jelet rakni a határidőnaplóba?
Hiszem, érdemes. Mert mondjuk el azt is, mit tesz a pedagógus a hó végére megvékonyodott pénztárcáját szorongatva órakötelezettségén kívül. A taposómalomban, belülről nézve, egyre inkább szélmalomharcnak tűnik, mégis tesszük a dolgunk. Ez a hivatástudat.
Egy nemzetközi verseny szlovákiai regionális fordulója, a TUDOK apropóján jutott eszembe pár keresetlen gondolat. Ebben az évben is volt szerencsém elbírálni a történelem-néprajz szekcióban a pályamunkákat, s a szünetben beszélgetni az alap- és középiskolai felkészítő tanárokkal, akik tehetségeket kutatnak fel olyan edukációs szinten, ami természetesen más, mint az egyetemi közeg.
Kíváncsi voltam, milyen „felfedező”utat jár végig az alap- és középiskolában oktató pedagógus, ha a diákot nem csak felkészíteni, de sikerre is akarja vinni egy nemzetközi megmérettetés során. Könnyebb esetben a pedagógus ajánl kutatási témát, figyelembe véve saját tudását és korlátait. Ennél már sokkal érdekfeszítőbb a helyzet, ha a diák maga jön a tanár után egyedi problémafelvetésével, sőt, hogy fokozzam, mi van akkor, ha egyáltalán nem áll a helyzet magaslatán a tanár a választott kutatási témában?
A TUDOK esetében persze belép a történetbe a mentor, aki naprakészen a legújabb tudományos eredményekkel is tisztában van, s átveszi a tudományos eredmények közvetítésének szerepét. Az utat a versenyig a pedagógusok mégis együtt járják végig a tanítványaikkal, mert ők állnak mögöttük a versenyre való benevezéstől kezdve egészen a megmérettetésig.
Voltak igényes témák. Felkutatásuk, feldolgozásuk komoly terepmunkát, levéltári kutatást, megfigyelést vagy egyéb kutatásmódszertani megközelítést kívánt. Lépésről-lépésre kísérik ilyenkor a tanítványaikat az oktatók. Nem a tanórán. Szabadidejükben. A versenyt is együtt izgulják végig a felkészítettel, mert ők állnak mögöttük! Ez így természetes nekünk és a társadalomnak – mondjuk. Jutalmuk egy kézfogás, melybe belelopjuk a buzdítást: Jövőre is hozzátok el a kutatni vágyó diákokat!
Az jut eszembe: „Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak.” Számos verseny, megmérettetés során próbáljuk minél messzebbre repíteni eleven nyilainkat mindannyiunk örömére. Remélem. A tehetség, az értelem szükséges, de a siker kapujába nehezebb eljutni és eljuttatni a tanulót.
A kutatómunka tapasztalatszerzésről, kitartásról, szorgalomról, lemondásról, feladásról és újrakezdésről, néha könnyről és örömről is szól. Ez a szépsége. Az eredmény, a megszerzett tudás pedig felbecsülhetetlen, mely minél szélesebben nyaldossa az ismeretlent, annál nagyobb alázatot parancsol a tudással szemben. E mögött a munka mögött áll a pedagógus. Köszönet érte.
Kívánom, hogy a kutatómunka gyümölcsöző legyen, s kovácsolódjon belőle szellemi tőke a felvidéki magyar tudományosság világában. Eredménye is forogjon vissza közösségünk javára, s a majdani felfedezések, melyben hinnünk kell, szolgáljanak mindenkit, hisz valamennyi kis kutatóban benne rejlik a lehetőség és a remény. Kedves Diák! A mester, a tanítód így biztat: Macte, puer, macte, sic itur ad astra! (Rajta, fiú, rajta, így jutsz el a csillagokig!)
Hrbácsek-Noszek Magdaléna
Felvidék.ma
