A Szepsi Városi Könyvtár kellő számú érdeklődés esetén autóbuszt indít a kassai Thália Színház 2012/2013-as színházi évad bérletes előadásaira –
nyomja a kezembe pár napja a szórólapot a könyvtár egyik munkatársa. Bár a jelentkezési határidőt már többször is kitolták, december végéig mégis mindössze 14 érdeklődő akadt.
Ez a szám akkor tűnik igazán elenyészőnek, ha összevetjük az elmúlt évekével, amikor bizony csak a városból több száz érdeklődő színházbarát akadt, nem beszélve a tágabb régióról, ahonnan szintén több autóbusznyi színházrajongó váltott bérletet a kassai Tháliába.
Azt, hogy elfogytak a bérletesek és a nézők, igazolja a Thália Színház januári műsorterve is. Más színházaknál a november-március közötti időszak csúcsszezonnak számít (összevetve a komáromi Jókai Színház 24 előadást abszolvál januárban), a Thália összesen 8 (!) előadást játszik. Öt alkalommal „hazai pályán” a Művészet című utolsó előtti bemutatóját, Orosházán a még a Kolár-korszakban bemutatott A gyertyák csonkig égnek című előadást, s Királyhelmecen vendégeskednek a Gergő és az álomfogók című musicallel.
Több mint kevés, mondhatnánk ezt, de ha megnézzük a jelenlegi repertoárt, akkor már nincs is min csodálkoznunk. A már említett Kolár-korszakból a Márai-darab mellett még a Csókos asszony, a Neil Simon-féle Pletykák maradt repertoáron, a többit már kijátszották szerte a magyarlakta területeken, így azokra már nincs potenciális érdeklődő.
Ahogy egyáltalán nincs kereslet a Czajlik-korszak eddigi bemutatói iránt. Nézzük hát, mi alapján kell(ett) döntenie annak a vidéki nézőnek, műsorszervezőnek, aki bérletet, jegyet szeretne váltani a kassai Tháliába, esetleg előadást akar(t) rendelni falujának. Több telefonhívást kaptam magam is az elmúlt hónapokban olyan községekből, akik támogatást kaptak a színház fogadására, mégis mit javasolnék, mi az, amire Juliska nénit és Feri bácsit be tudnák csalogatni úgy, hogy azok legközelebb is eljöjjenek majd.
Nos, igen nehéz helyzetbe kerültem, ugyanis a tavalyi év repertoárját nézve egyetlen előadás jöhetett szóba, mégpedig a Gergő és az álomfogók, amely köszönhetően a zeneszerző Lakatos Róbertnek és a rendező Gál Tamásnak egy nézhető, élvezhető előadás, dacára a dramaturgiai túlbonyolításnak. Az új igazgató még az előző vezetéstől örökölte Brian Friel Philadelphia, nincs más út! című darabját, amely meglepő módon mégis inkább tükrözi az új vezetés művészi szempontjait. Ezt követte II. János Pál oratóriuma, a már említett Gergő és az álomfogók, a Márai emlékére született A polgári kutya nevelése és a könnyedebb műfaj kedvelőinek betervezett Színházkomédia című „eredetileg bulvár”.
S itt egy félmondat erejéig ki kell térnünk a címben feltett kérdésre: de mégis kinek játszik a színház? Népszínházi eszményeket követ-e, s megpróbálja a régió és a tágabban értelmezett magyarlakta területeket ellátni színházzal vagy a saját művészi eszményeit próbálja éltetni, amelyre egy nagyon szűk számú elitközönség esetleg a szakma kíváncsi. Esetleg próbál szlovák nézőket becsábítani, ahogy teszi ezt mostanában a feliratozások révén a Thália. Van-e a kassai Tháliának feladata, sőt kötelessége a szlovákiai magyarsággal szemben vagy nincs (Ugyanez a történet lejátszódott a kilencvenes évek első felében Beregszászott is).
S ha már szigorúan szakmai szempontokat nézünk, a tavalyi bemutatók közül (a Márai előadást nem láttam) a Gergő mellett igazából a Joanna Zdrada által rendezett Wojtyla-bemutató vizsgázott jelesre, a Színházkomédia annyira jó bulvár, hogy nem engedte megerőszakolni magát, s a Művészet sem ragadtatott el. Ahogy egyik kedves szlovák barátom mondta az előadást megnézve, bár ismerte a darabot, hisz látta Pozsonyban, mégis többnyire a feliratozással volt elfoglalva, a játék kevésbé tudta lekötni.
S az idei bérlettervben szerepel még Mészöly Miklós Az ablakmosó című, ún. titokjátéka, amelyet nagyon ritkán vesznek elő magyar színházak (s lehet ugyan, hogy az 1957-ben keletkezett darabot az akkori rendszer nem szerette, de érdekes módon az ún. rendszerváltás óta sem igen játszották), s jön még Peter Weiss súlyos lélegzetvételű, művészszínházak által is csak kivételes esetekben elővett Marat/Sade-ja és levezetésként Robert Thomas zenés bűnügyi komédiája.
S ha figyelembe vesszük azt, hogy a nagy színpad rekonstrukciója miatt a színház legalább márciusig csak a stúdióban játszhat, még inkább felvetődik a kérdés, miért nem olyan darabokat és rendezőket (urambocsá: a társulat közönség által kedvelt színészeit) választottak, amelyek és akik a tágabb régióban is eladhatóak lennének, s amelyekkel s akikkel tájolni is lehetett volna.
A jelenlegi út zsákutca, s pár éven belül akár a színház végét is jelentheti. Hiszen a közönségnevelés mégiscsak egy „jól megcsinált” könnyedebb műfajú előadással kezdődik, s nem a kassai Thália új vezetése által bérletbe iktatott darabokkal. Közönség nélkül pedig a színház halálra ítéltetett.
Juhász Dósa János
