37527

„Gašparovič, mondjál le“, „Szégyen rá” − visszhangzott a köztársaság palota előtti téren csütörtökön este a tömeg.

Több mint kétszáz ember gyűlt itt össze, hogy tiltakozását fejezze ki azért, amiért a köztársasági elnök nem nevezte ki főügyésznek a parlament által megválasztott Jozef Čentéšt.

De a tömegnek a Legfelső Bíróság feje, Štefan Harabin is a bögyében volt, akit meg börtönbe küldtek.

A ki nem nevezett főügyész esete többeket is aggasztott az összegyülemlett tüntetők közül. „Azért jöttünk ide, hogy hangot adjunk a véleményünknek az elnök álláspontját illetően. Ma tudtuk meg azt is, hogy Dobroslav Trnka bejelentette, érdekelné a főügyészi tisztség. Ez lenne aztán a katasztrófa, ha újabb évekig ott savanyodna” − jelentette ki Andrej Lúčny az Egyenes demokrácia polgári társulásból, aki a Gašparovič lemondása melletti tiltakozó akció egyik társszervezője volt.
„Ha egy közönséges halandó törvényt sért, a börtönben végzi, de a köztársasági elnök persze nem. Az elnöknek nincs joga nem kinevezni Čentéšt” − méltatlankodott az egyik tüntető diák, aki Nagyszombatból utazott Pozsonyba, a tiltakozó akcióra. Az elnök megsértette a törvényt − értett egyet vele egy másik ifjú tüntető, aki azért jött el a tiltakozó akcióra, hogy a hatalom önkénye ellen tiltakozzon.

A tiltakozó akción aláírásokat is gyűjtöttek a köztársasági elnök lemondása mellett. Az akció egyik transzparense szerint a csütörtöki akció az ügyészség megtisztításáról és a bíróságok pártatlanságáról is szól. Amellett, hogy az akció résztvevői távozásra szólították fel a köztársasági elnököt, a Legfelső Bíróság elnökét, Štefan Harabint börtönbe küldték. „Milyen erkölcsi kritériumokat vallott Gašparovič, amikor Harabint kinevezte, és milyeneket, amikor Čentéšt nem?” − kérdezte a pódiumról a társszervezők egyike, Ján Závacký. A tömeg elégedetlenséget gyakori tülköléssel, bekiabálásokkal és fütyöléssel is nyomatékosította.

Aktualne.sk nyomán dé, Felvidék.ma

 {iarelatednews articleid=”37517,37516,37441″}