37322

 Két üzlethálózat korlátozta néhány boltjának vasárnapi nyitva tartását a katolikus egyházzal való megegyezés alapján – számolt be a Sme című pozsonyi liberális napilap pénteken.

A lap információi szerint a korlátozás – amelynek értelmében az üzletek vasárnap zárva tartanak – egyelőre a Lidl és a Tesco két-két boltját érinti Pozsonyban és egy környékbeli településen.
A korlátozás hátterében a Tesco esetében az áll, hogy az érintett üzletek ingatlanjai az egyház tulajdonát képezik, és az egyház részéről a bérleti szerződés megkötésének feltétele volt, hogy az üzletek vasárnap ne legyenek nyitva. A Tesco az egyházzal kérésére áruválasztékát is korlátozta, az érintett üzletekben nem árulnak például óvszert.
Az egyház a vallási hagyományokkal indokolja előzetes feltételeit. “Fontosnak tartjuk, hogy kiálljunk a vasárnapi pihenés bibliai elve mellett, amely figyelembe veszi az emberek természetes igényeit is” – mondta Tibor Hajdú, a pozsonyi főegyházmegye hivatalának igazgatója. Rámutatott: a vasárnapi zárva tartás alapvető feltétel, amelynek elutasítása esetén nem is folytatnák a tárgyalásokat a potenciális bérlővel. Elmondta: az, hogy a szóban forgó üzletekben nem árulhatnak óvszert, nem szerepel a bérleti szerződésben, erről csupán szóbeli megegyezésük van. “Erre a megegyezésre mindenütt törekszünk, ahol erre befolyásunk van” – tette hozzá.
A Lidl üzlethálózat esetében a vasárnapi zárva tartás hátterében az áll, hogy az érintett két üzlet közvetlen közelében templomok vannak.
Egy, az üzletek vasárnapi zárva tartásáról szóló szabályozás megalkotása a múltban már több alkalommal is felmerült Szlovákiában, elfogadására azonban eddig nem került sor. Ilyen értelmű szabályozásról az Európai Néppárt kezdeményezésére már Brüsszelben is szó esett, ugyancsak eredmény nélkül.

MTI-Pozsony, Felvidék.ma