37388

Hát megőrültek? Ugyan hogyan tudná a gyerekem másképp megtanulni a leckét? Ez volt Erdélyből származó kolléganőm első reakciója, amikor meséltem neki arról, mennyire felelőtlen nagyon sok szlovákiai magyar szülő, s hendikeppel indítja útjára gyermekét.

„Volt szerencsém” megélni olyan helyzetet, amelyről nem gondoltam volna, hogy egyáltalán a 21. század iskolájában létezik: tudvalevő, hogy amikor egy gyermek bekerül egy oktatási intézménybe, akkor az első osztályban is elvárás, hogy mindenki ugyanúgy tudjon beszélni, tájékozódni az iskola tanítási-oktatási nyelvén. Az alsó tagozatos tanítóknak sincs arra külön órakeretük, hogy a nyelvi korlátokat felszakítsák, ill. eltüntessék. Így járt szerencsétlenül az a magyar gyerek, s ezáltal szerintem nem csak a szülei, hanem még a leszármazottai is, aki az első osztályt úgy végezte el, hogy a tanítási órákon soha meg nem szólalt – erről be is számolt a szlovák tagozat pedagógiai gyűlésén a tanító nénije. Az igazgatóságnak pedig az volt a hozzáfűznivalója, hogy nem baj, majd csak egyszer megszólal, minek íratták ide a szülei – s tovább mehetett második osztályba!
A következőkben egy vegyes igazgatású iskola egyik pedagógusának gondolatait olvashatják, melyben bőven ír szomorú tapasztalatairól is.

„Szerencsére szüleim átgondolták következményeit – előnyeit és hátrányait – annak, hogy mi lesz velem, ha én nem azon a nyelven sajátítom el a műveltséget, amelyet játszás közben használok, amelyen beszélek velük és legfőként, amelyen gondolkodom és álmodok. Ők bátran merték ezt vállalni – példaképet mutatva. Ma minden egyes szülő felvehetné a bátorság és a siker szimbólumát, aki nem riad vissza attól, hogy ha gyermekét nem íratja szlovák tanítási nyelvű iskolába, akkor nem fog érvényesülni az életben. Kérdezem: Miért akarja a szülő ráerőszakolni gyermekére azt, amit ő sem volt képes elsajátítani? Én egy szlovák osztályban vagyok osztályfőnök. Megtörtént eset, hogy a szülői értekezleten a szülők azt kérték, hogy tartsam magyarul az értekezletet, hogy jobban megértsék. /Az osztály 90 százaléka magyar anyanyelvű gyerek./ Erre azt válaszoltam: ezt akkor kellett volna meggondolni, amikor a gyerekét ide íratta. Miért gondolja a szülő, hogyha szlovák iskolába íratja gyermekét, akkor majd jobban fog tudni szlovákul és teljes életet fog élni?! Ezt rosszul hiszi. A szlovák nyelvet így is, úgyis kénytelen megtanulni a gyermek, hiszen olyan környezet vesz minket körül, ahol alkalmunk és lehetőségünk van erre. De azt, hogy önbizalma, saját véleménye, önálló döntése legyen a gyereknek és ne érezze magát műveletlennek, nagyon is fontos, hogy az iskolában olyan nyelven tanulja meg a dolgokat, amelyen meg is érti.
Mily időpazarlás a magolás! Valamint nagyon gyorsan meg lehet unni, bele lehet fáradni. Nem csak rengeteg időt vesz el a szép gyermekkorból, de nem is marad meg a gyermek fejében hosszútávon belőle semmi. Az anyanyelven való oktatással-tanulással ennek pedig pont az ellenkezője érhető el: a gyermek szabadon, bátran el tudja mondani saját véleményét és gondolatait.
Nagyon szomorú azt látni egyes iskolákban, osztályokban, hogy lelkileg és szellemileg mennyire szenved az a gyermek, aki nem anyanyelvén tanul. Szorong és fél, gyáva megszólalni, mert nem tudja kifejezni magát, hiába jár már 7-8-9 éve szlovák iskolába, egyszerűen nem tud egy rövid mondatot összerakni. Milyen legyen így az oktatás folyamata, hogyan leljen benne örömöt a tudásra éhes és kíváncsi diák?! Hogy érjen el egy pedagógus megfelelő színvonalat olyan gyermekekkel, akik inkább a passzivitást választják, mint hogy aktívan bekapcsolódjanak az óra menetébe, a világ megismerésébe. Egymás között a szünetekben, de az óra alatt is magyarul beszélnek, magyarul játszanak és gondolkodnak. És ha a pedagógus megérti a magyar szót, akkor nagyon örülnek a gyerekek, mert magyarul is el tudják mondani, hogy mit szeretnének és mi bántja őket. Csak hát ez a magyar beszéd nem az igazi szép beszéd, amelyet a magyar tagozaton hallhatunk és tanul a diák. „Pani učitelka, izé, tudja, öööö, izé, zabudol som öööö elhozni az, izé, a füzetet.” vagy „Pán učiteľ, nemôžeme radšej pomaďarsky, prosíme Vás!”
Akadnak olyan tanulók is, akik csengetés után elmennek az óraadó tanítóhoz, hogy legyen szíves magyarul elmagyarázni, mert ő nem értette meg a tananyagot. Ilyenkor azt kell, hogy mondja egy pedagógus a szlovákba járó és magyarul beszélő gyermeknek, hogy „nerozumiem, povedz to po slovensky?” Ez jó megoldás lenne a pedagógus részéről, akinek az a feladata, hogy segítse a diákot, ösztönözze őt és átadja a tudást neki?! Számomra a legszembetűnőbb észrevétel az, hogy az anyanyelvén tanuló gyermek sokkal jobb diák-tanári kapcsolatot alakít ki, mint az a gyermek, aki nem anyanyelvén tanul és társalog tanáraival. Valahogy azokra a gyermekekre a zárkózottság, a hallgatás és a magába való fordulás jellemző. Pedig egy gyermeknek nyitottnak, életvidámnak és fecsegősnek kellene lennie. Vajon a szülő megkérdezni gyermekétől, hogy milyen nyelven szeretnél tanulni?! Vagy csak ráerőszakolja azt, ami neki sem sikerült diákévei során.
Ne csak azt kérdezzük meg a gyermekektől, hogy mit szeretnél születésnapodra, vagy karácsonyra, vagy hová utazzunk el a nyári szünidőben, hanem vegyük figyelembe azt, ami számára fontos és fontos lesz élete folyamán – az pedig a tudás és a műveltség általi érvényesülés. Rokonságomban van olyan család, ahol a szülők erősködtek és az elsőszülöttet szlovák tannyelvű iskolába akarták íratni. Mikor ezt a gyerek megtudta, azt mondta az édesanyjának, hogy ő soha semmit nem fog ott megtanulni, csak azért, hogy lássa az anyja, hogy neki nem jó ott és kivegye onnét!
Ne higgye azt a szülő, hogy ha magyar iskolába jár a gyermeke, nem fog tudni érvényesülni. Ez egy ostoba és át nem gondolt érvelés. Annyit fog tudni szlovákul, amennyi untig elég lesz neki az érvényesüléshez, elég lesz ahhoz, hogy elintézze hivatalos ügyeit, el tudja mondani gondját és baját az orvosnak, és a legfontosabb, hogy véleményt fog tudni mondani művelt ember létére. Napjaink élete nem arról szól, hogy aki nem tud szlovákul, az nem érvényesülhet. Mindenki érvényesül, akiben van akarat. És nem csak itt Szlovákiában kell érvényesülnünk, ne csak ennek az egy államnak feleljünk meg, hanem úgy adjuk iskolába gyermekeinket, hogy a világnak kell majd megfelelniük. Én már nem egy országban megfordultam hosszabb-rövidebb időre – kiránduláson, tanulmányi úton stb. És eddig még sehol sem kérdezték meg, hogy esetleg szlovákul tudok-e, mert akkor válthatnánk arra! Ha Magyarországon járok még más nemzetiségű ember sopánkodását nem hallottam, csak a szlovákokét, hogy „je to neuveriteľné, všetko je vypísané iba po maďarsky” / „hihetetlen, hogy minden csak magyarul van kiírva”/! Mi pedig nem merjük a magyar táblákat kitenni falvaikban, az üzleteinkre?
Amondó vagyok, hogy adjuk meg a lehetőséget gyermekeinknek, hogy értékes felnőtté váljanak, akik szeretik a világot, és akiket a világ is szeretni fog.

Cseri Icu
Felvidék.ma