38636

Március közepén a  kassai Márai Sándor Alapiskola diákjai és az ovisok újból a kultúra templomában jártak. A felújított Thália Színházban Kis Szilvia, Gál Tamás és Bodonyi András – a Csavar Színház művészei – ismét felejthetetlen élményt nyújtottak interaktív előadásukkal.

A tavalyi Asszony!!! mesejáték után az idén stílusosan csak az Ember!!! következhetett. A mesében Bartók Béla és Bodonyi András által gyűjtött ismert és kevésbé ismert szlovák népdalok csendültek föl, amelyeknek elhangzottak magyar szövegei is. A hegedű és a gitár mellett megjelent a tipikus szlovák népi hangszer is, a fujara (nagy furulya). Ez a történet is a nő és a férfi kapcsolatával foglalkozott. A lusta lány szerelme kedvéért megváltozik, és a mese végére takaros, dolgos menyecske lesz belőle. A gonosz Jano Konope  (Kender Jancsi) pedig a lelkes gyerekközönség segítségével elnyerte méltó büntetését.

Nagyon jól szórakoztunk, de sokat tanultunk. Tavaly a cigány és magyar, az idén pedig a szlovák népzenével kerültünk közelebbi kapcsolatba.

Tóth Mónika