39570

A sikeres első felvonás után megkezdődött a Szeretlek, Dunaszerdahely! elnevezésű közérdekű kampány második szakasza is.
Míg a kampány első szakasza a város iránti szeretetre buzdította a dunaszerdahelyieket, a második rész a vandálok megfékezését tűzte ki célul. Ennek érdekében a szervezők igyekeztek olyan stratégiát választani, amellyel hatni tudnak a rendbontó fiatalokra.
Május eleje óta városszerte megtalálhatóak a kampányhoz tartozó provokatív hangnemű óriásplakátok is, amelyek az „Ugye te sem vagy tahó?!” kérdést szegezik az arrajárókhoz. A városvezetés bízik benne, hogy a legtöbben nemmel válaszolnak, és ennek látható jelei lesznek Dunaszerdahelyen, eddig ugyanis közel 15-20 ezer eurót emésztett fel a vandálok által tönkretett köztéri tárgyak javítása és pótlása.
Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere reméli, hogy a második szakasz legalább olyan sikeres lesz, mint az első volt.
A Szeretlek, Dunaszerdahely! kampány első része második helyen végzett a Szlovák PR Szövetség Prokop 2013 elnevezésű pályázatán. „Ez a rangos elismerés a bizonyíték arra, hogy a kampány a lehető legjobb út a vandalizmus megfékezésére Dunaszerdahelyen” –  jelentette ki a polgármester.  Hozzátette: „Fontos, hogy tudatosítsuk, a vandálok elleni küzdelem sikere közös érdeke a dunaszerdahelyieknek, hiszen mindannyian egy tiszta, szép és biztonságos városban szeretnénk élni.”
Néveri Varagya Szilvia, a kampány koordinátora elárulta, a vandálok elleni küzdelem sikerének titka, hogy olyan eszközöket használjon a város, amely célirányosan képes hatni az esetleges elkövetőkre.
A kampány további folytatásában ezért egy kreatív kisfilm kerül bemutatásra a Dunaszerdahelyi Városi Televízióban és egyéb fórumokon, valamint egy úgynevezett vandál-kommandó is járja majd a város szórakozóhelyeit, amely tagjai kreatív vetélkedőkkel hívják fel a bulizó fiatalok figyelmét a vandál tettek következményeire. „Indítunk továbbá egy sms-kampányt is, amely keretén belül vandalizmus-ellenes egysorosokat várunk egy megadott telefonszámra, a legjobbakat pedig az egész város megismerheti a különböző reklámtárgyakról, amelyek a közeljövőben szintén szerepet kapnak a kampányban” – tette hozzá a szervező.
A kampány szeptember végéig tart, amikor is a szervezők és a városvezetés kiértékelik a program hatását a városi vandalizmus mértékére és város költségvetésére.

Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”39265,36331″}