39969

Komáromot hamarosan az amatőr diák- és felnőtt színjátszók hada lepi el, június 10-16-a között rendezik meg ugyanis a Duna parti városban a szlovákiai magyar amatőr színjátszók országos fesztiválját, az ötvenedik, jubileumi Jókai Napokat.

A Jókai Napok fél évszázados története során számos színjátszócsoport fordult meg Komáromban, a felsorolástól – nem könnyű feladat – ezúttal eltekintenénk. Ami talán izgalmasabb, de mindenképpen örvendetes, hogy akadnak olyan csoportok is, melyek csaknem minden alkalommal jelen voltak a seregszemlén.
Jó ideje rendszeres résztvevője a színházi találkozónak például a füleki Zsákszínház is, amely két év szünet után új bemutatóval jelentkezik.
A társulat Molnár Ferenc Az ibolya című vígjátékát mutatja be a Jókai Napok előestéjén, június 9-én Füleken. Meghívó ITT>>>.
A nyilvános főpróba után aztán rögvest buszra szállnak, hogy megérkezzenek Komáromba, ahol ugyancsak ezt a produkciót fogják bemutatni.
A füleki előadás díszletét Jacsmenyík József, a jelmezeket Zilíz Erzsébet tervezte, a főbb szerepekben Tóth Mónikát, Gulyás Lászlót, Balázs Istvánt, Gyetvai Viktóriát és Mázik Istvánt láthatjuk. A színdarabot Mázik István rendezte. Az idén 34 éves társulat Molnár Ferenc komédiáját a megszokottól kissé eltérően mutatja be: a darabbéli színház igazgatója fáradt, dühös és idegbeteg azoktól a színésznő-jelöltektől, akik a „casting”-ra érkeznek a társulathoz. A tehetségtelen, önjelölt színésznőcskék hízelgéssel próbálnak szerephez jutni, mind azt hiszik, „hogy ezen a pályán csak szerelemmel lehet karriert csinálni”. Az éppen készülő új darab zeneszerzője rosszallással figyeli a mogorva igazgatónak a hölgyekkel szembeni otromba bánásmódját. A játék azonban váratlan fordulatot vesz, amikor megjelenik a selmeci „segédszubrett” Ilonka…
Az előadás Komáromban, a Városi Művelődési Központ kamaratermében június 11-én, kedden 17.30 órai kezdettel kerül bemutatásra.
Ám nem a fülekiek az egyetlenek, akik a nógrádi régióból érkeznek a Jókai Napokra. A szintén “születésnapos” – idén huszonöt éves – losonci Kármán József Színház is útra kel. Komáromban a felnőttek mezőnyében Janusz Glowacki Antigoné New Yorkban című tragikomédiáját (10-én, 20.00 órától) mutatják be. A losonci társulat darabját Peter Cibula rendezte.
A diákcsoportok közül pedig a szintén füleki Apropó Kisszínpadot, valamint a rozsnyói G.I.K.S.Z.E.R Diákszínpadot is várják a Komáromba. A füleki csapat esetében ez nem is lehet másképp, hiszen a Szvorák Zsuzsa vezette színjátszó csoport már jó ideje nélkülözhetetlen “kelléke” a fesztiválnak. Ezúttal Színház az egész világ címmel egy – Shakespeare világát megidéző – produkciót mutatnak majd be. Szvorák Zsuzsa neve önmagában is garancia egy önfeledt, szórakoztató színházi produkcióra, de ismerve a füleki gimi előző “színészgenerációit”, egy másik oldalról is biztosítottnak véljük az Apropó zajos sikrét.
A szervezők a Jókai Napok jubileumi, ötvenedik évfordulóját igyekeznek a múlt és jelen összekapcsolásával méltóvá tenni. “Nem feledkezhetünk meg azokról a csoportokról, akik szinte már ötven éve járnak hozzánk, de azokról sem, akik csak most csatlakoznak” – mondta Csengel Mónika, a fesztivál szervezési osztályáról. Hozzátette: ilyen értelemben tehát a múlt is belefolyik az idei rendezvény eseményeibe, lesz egy kiállítás-megnyitó, ezen kívül a múzeumi szalonban, ami már évek óta szerves része az eseményeknek, olyan szervezőkkel, rendezőkkel lesznek beszélgetések, akik már nagyon régóta résztvevői a Jókai Napoknak. A közönség Gál Sándorral és Tőzsér Árpáddal, a Jókai Napok megálmodóival is találkozhat.
Csengel Mónika a rendezvényről elmondta: idén tizenöt versenyelőadás lesz a fesztiválon, és lesz még további két vendégprodukció. A kínálat tehát színesnek ígérkezik: a komédiától az alternatív táncszínházi mozgásig minden műfaj megjelenik majd – fogalmazott.
Végül arról is beszámolt, hogy a jubileum kapcsán egy grafikai pályázatot is meghirdettek, hiszen már tíz éve ugyanazt az arculatot – plakátot, meghívót és logót – használják. “A pályázatra tizenkét pályamű érkezett, a győztes plakát híven tükrözi a fesztivál hangulatát: modern és humoros, az új logó pedig Komárom város színeit és a Jókai Napok iniciáléit tartalmazza – árulta el Csengel Mónika.

Boldog születésnapot, Jókai Napok! Éljenek a lelkes amatőrök!

Az 50. Jókai Napok részletes programja Eseménynaptárunkban ITT >>> érhető el.

Felvidék.ma